Ez teljesen átalakíthatja a kőolaj-kereskedelmet - léptek a kínaiak

Beindult a kőolaj jüanban történő határidős jegyzése a sanghaji nemzetközi energiatőzsdén (INE), az első kereskedési napon külföldi olajkereskedők és kínai befektetők is részt vettek.
K. Kiss Gergely, 2018. március 27. kedd, 12:17
Fotó: Shutterstock

Az első munkanapon mintegy 20 millió hordónyi kőolaj cserélt gazdát. Az első ügyletet a svájci Glencore, a világ egyik vezető bányaipar, nyersanyag-kitermelő és -kereskedő vállalata kötötte - írja az MTI.

Elemzők szerint több ok is van, ami miatt egyelőre kevésbé csábító a sanghaji piac a világ más energiatőzsdéihez képest. Ilyen például, hogy a tőzsdeszabályokat inkább a kormány alakítja, semmint a piac. Nem teszi vonzóvá a börzét az sem, hogy az ázsiai kereskedési órákban van nyitva, azaz - közép-európai idő szerint - reggel 9 órakor már bezár. Emiatt a londoni és a New York-i kereskedők kiesnek saját időzónájuk miatt, ami viszont jelentősen csökkenti a piac likviditását.

Kína 1993-ban már megpróbálkozott a határidős jegyzés bevezetésével a belföldi piacon, de a próbálkozás kudarcot vallott, a kereskedést egy évvel később leállították a rendkívül nagy árkilengések miatt.

Korábbi közlés szerint egy-egy ajánlat 1000 hordóra vonatkozik, a hordónkénti legkisebb ármozgás 0,1 jüan. A napon belüli ár egyelőre szűk, 4 százalékos sávban mozoghat, ha kitör ebből, felfüggesztik a kereskedést.

A Société Générale adatai szerint az olajpiacok döntő részén dollárban zajlik a kereskedés. Naponta mintegy 82,2 millió hordó (1 hordó=159 liter) kőolajjal kereskednek a világon, és ebből csupán 300-350 ezer hordó, amit nem dollárban adnak és vesznek.

Kína tavaly lekörözte az Egyesült Államokat és a kőolaj legnagyobb importálója lett a világon. Kína tavalyi olajimportja napi átlagban mintegy 8,43 millió hordó volt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zana, 2018.03.31 10:24

@krix5:
Bizonyára jobb lesz a kínai világ, szépen magyarázd el miért jobb a kutyahússal élők világa. Remélem a fejedre esik egy darab a kínai űrszemétből!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix5, 2018.03.31 09:46

@Bahnsteig_Eins:
Az usa napjai leáldoznak!
Xar lesz az ébredés a hatalmi gőg után!
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2018.03.31 01:15

A Zerohedge mai cikkével összhangban - https://www.zerohedge.com/news/2018-03-29/escobar-china-taking-long-road-solve-petro-yuan-puzzle - ez majd akkor fog igazán nagyot szólni, amikor a kínaiak "rábeszélik" a szaudiakat, hogy ne dollárban, hanem jüanban adjanak el - Kínának, legalábbis - olajat. Erre egyrészt az fogja ösztönözni a szaudiakat, hogy az oroszok, jüant elfogadva, átvették a legnagyobb kínai olajexportőr szerepét a szaudiaktól, de ami talán még fontosabb, ahogy a Zerohedge cikk is utal rá, hogy a szaudiak most próbálják privatizálni olajcégük, az Aramco egy részét, és a legnagyobb potenciális befektető - aki épp ezért lehet hogy "kér" valamit cserébe - Kína... Vessük össze mindezt Amerika csökkenő olajimportjával, azaz "energiafüggetlenségével", és máris kivehetjük az évszázados petrodollárt, annak évszázados tartalékdeviza-státusával
- és értékével - együtt, a képletből.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.03.29 19:49

@Bahnsteig_Eins:
A pénzügyi világ nem úgy működik ahogy a parancsuralmi agyad elképzeli.
A jüan nem valuta a szó valódi értelmében, mint ahogy a rubel sem volt az meg a forint sem.
Ki milyen valutában ad el az nem a vevőn műlik. Hanem a valuta esetünkben a dollár értékén. Ebben bíznak meg.
A kínai gazdaság agyaglábú óriás, nem a belső energiák mozgatják, hanem a hatalom. Ezt mindenki tudja. A jüan segget törölni jó nemzetközi térben, már akinek rinocérosz bőr van a hátsóján.
Amúgy egy balfasz vagy egy rosszindulatú balfasz, aki azért izgul, az a közösség a földrész ahol él, bukjon el.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2018.03.29 19:15

@laatoo: a dollár nem magától lett tartalékvaluta, hanem mert Amerika, a világ legnagyobb olajimportőreként ebben fizetett az araboknak, akik a dollárt amerikai eszközökbe, főleg államkötvényekbe fektették, fenntartva így a keresletet a dollár iránt. Ezt hívják petrodollár-rendszernek. De pár éve már nem Amerika hanem Kína a világ legnagyobb olajimportőre, így jogosan veszi át a tartalékvaluta-szerepet is a jüan, fölöslegessé téve az orrba-szájba nyomtatott, értéktelen zöld papirost, amit hamarosan papírszemétként fognak söpörni az amerikai utcákon.

ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html