Japánban hajnalban GDP-adat jelenik meg. A japán kormány előzetes közlése szerint negyedéves alapon a várt 0,9 százalék helyett csak 0,6 százalékkal nőtt a gazdaság tavaly az utolsó negyedévben, míg éves összevetésben az elemzők által várt 3,7 százalék helyett 2,2 százalékkal nőtt a GDP október-decemberben az előző év azonos időszakához képest.

Németországban reggel 8 órakor az árumérleg januári alakulása derül ki, majd Csehországban 9 órakor a februári inflációs adatot közlik.

Újra összeül az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa, majd ezt követően Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egyeztet a görög kormányfővel, Alekszisz Ciprasz, hogy mikor találkozzanak. Ahogy a Napi.hu beszámolt róla, a Süddeutsche Zeitung információi szerint súlyos pénzzavarba került az athéni vezetés ,már februárban nem tudta kifizetni valamennyi állami alkalmazott bérét, és napról napra küzd az államcsőd megakadályozásáért. Ciprasz a súlyos helyzetben Junckerhez fordult, személyes konzultációt kér tőle.