A keddi napon a KSH az építőipar júniusi teljesítményéről jelent. Májusban az építőipar 10,1 százalékkal csökkent 2008 májusához viszonyítva. Az év első öt hónapjában a termelés 6,9 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál; szezonálisan kiigazítva májusban 3,3 százalékkal maradt el az előző havitól. A Magyar nemzeti Bank a júliusi nemzetközi tartalékokról, a devizalikviditásról tesz közzé adatokat. Az ÁKK háromhónapos diszkontkincstárjegy-aukciót tart 40 milliárd forint értékben. A legutóbbi aukción közel négyszeres túljegyzés mellett 7,85 százalékos hozam alakult ki, ami 13 bázisponttal alacsonyabb a hétfői másodpiaci kereskedés során elért 7,98 százalékos szintnél. Külföldön a német ZEW intézet a gazdasági hangulatról tesz közzé indikátorokat, és a várakozás szerint augusztusban 45 pontra emelkedhetett a mutató 39,5 pontról. A ZEW az eurózónára is kiadja az indexet, és itt is emelkedés várható, 39,5 pontról 43 pontra. A devizaunión kívül a brit gazdaságból egy sor adat érkezik, elsősorban az inflációs adat lehet érdekes. A piac júliusra 1,5 százalékos értéket vár az előző havi 1,8 százalékról. Ugyancsak publikálnak makroadatot Lengyelországban, de a bruttó bérekre vonatkozó mutató várhatóan nem okoz majd nagy izgalmakat. A legfontosabb, a piacot is befolyásolni képes adatok a ZEW indexein kívül ismét a tengerentúlról várhatóak. Fél háromkor publikálják a júliusi amerikai termelői árindexet, és a becslés szerint az árcsökkenés az előző havi 4,6 százalékos ütemről 5,9 százalékra gyorsulhat. A megkezdett házépítések számáról is jelentenek, és júliusban a becslés szerint 598-600 ezerre nőhetett az adat az előző havi 582 ezerről. A kiadott házépítések száma is növekedést mutathat ugyanakkor, a felülvizsgált 570 ezerről 575-580 ezerre.