Reggel 8 órakor végleges inflációs adatokat közöl a német szövetségi statisztikai hivatal. Az előzetes adat szerint az éves infláció mértéke a várt 1,9 százalékon való stagnálás helyett 2,1 százalékra emelkedett decemberben. Novemberhez képest 0,9 százalékkal emelkedtek az árak Németországban.

Kilenc órakor 2012-es GDP-adat is megjelenik Németországban, a prognózis szerint 0,8 százalékos volt a növekedés tavaly, szemben az előző évi 3 százalékkal.

Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal 9 órakor publikálja a decemberi és a tavalyi éves inflációs jelentését. A fogyasztói infláció Magyarországon 2012-t 5,2 százalékon zárhatta a Napi Gazdaság elemzői konszenzusa szerint, vagyis novemberhez képest decemberben nem mozdult el érdemben az árindex. A konszenzus szerint 2012 egészében 5,7 százalék volt az éves infláció, ami várhatóan az idén − kormányzati intézkedéseknek köszönhetően − jóval alacsonyabb lesz.

Az Államadósság-kezelő Központ 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciót tart, 50 milliárd forint tervezett mennyiségben.

Kedden az MNB monetáris tanácsa is ülést tart, ám ezen nem határoznak az alapkamatról.

Az Egyesült Államokban fél háromkor decemberi kiskereskedelmi forgalmi adat jelenik meg. Novemberben 0,3 százalékkal (412,4 milliárd dollárra) nőtt a forgalom volumene, míg most 0,2 százalékos emelkedést várnak az elemzők.

Amerikában 2012-es termelői árindexet is közöl a munkaügyi minisztérium. A várakozás szerint tavaly az előző évhez hasonlóan 1,5 százalékkal emelkedhettek a termelői árak. Decemberben 0,1 százalékos lehetett az árcsökkenés a novemberi -0,8 százalék után.