Reggel 9 órakor a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közli a 2014. november és 2015. január közötti időszak munkaerő-piaci adatait, valamint a januári ipari termelői árindexet. Tavaly október-decemberében 4 millió 142 ezren dolgoztak, a munkanélküliek száma 80 ezerrel 319 ezerre csökkent, a munkanélküliségi ráta két százalékponttal 7,1 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Az ipari termelői árak 2014 decemberében az előző két havi csökkenés után nem változtak novemberhez képest, az év egészében pedig 0,4 százalékkal csökkentek.

Pénteken 15 órakor tartja hagyományos évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök, ezúttal a budapesti Várkert Bazárban - az idei lesz a tizenhetedik évértékelője.

Péntek hajnalban számos januári japán makrogazdasági adat jelenik meg, többek közt a munkanélküliség, az infláció, az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom aktuális számai.

Németországban 14 órakor jelenik meg a német infláció februári adata.

Az Amerikai Egyesült Államokban délután fél háromkor közlik a tavalyi negyedik negyedéves amerikai GDP második becslését, négy órakor a januárban folyamatban levő amerikai lakáseladások statisztikáját és a Michigan Egyetem végleges februári fogyasztói hangulatindexét.