Ez várható pénteken

A kiskereskedelmi forgalom és a keresetek alakulásáról jelenik meg statisztikai adat a hét utolsó munkanapján.
MTI, Napi.hu, 2015. december 17. csütörtök, 19:52
Fotó: Reuters

A KSH reggel 9 órakor közzéteszi a keresetek január-októberi alakulásáról szóló jelentését, valamint a kiskereskedelem októberi adataira vonatkozó második becslését. Idén az első kilenc hónapban a nettó és a bruttó keresetek egyaránt 3,9 százalékkal emelkedtek. A fogyasztói árak 0,3 százalékos mérséklődése mellett a reálkereset 4,2 százalékkal emelkedett.

A kiskereskedelemre vonatkozó első becslés szerint a forgalom volumene októberben 4,0 százalékkal nőtt a szeptemberi 5,1 százalékos emelkedés után az egy évvel korábbihoz képest, a naptárhatástól megtisztított adat pedig 4,5 százalékos növekedést mutat. Elemzők szerint az év hátralévő részében tovább növekedhet a kiskereskedelmi forgalom.

A Bank of Japán decemberi kamatdöntő ülést tart, hazai idő szerint hajnali 4 órakor, az elemzők szerint az alapkamat továbbra is 0,1 százalékon marad.

Az Egyesült Államokban háromnegyed négykor a Markit gazdaságkutató teszi közzé a decemberi szolgáltatóipari beszerzési menedzserindexeket.

HOZZÁSZÓLÁSOK