A KSH szerda reggel ismerteti a külkereskedelmi termékforgalom január-májusi időszakra vonatkozó részletes adatait.

Kínából hajnalban júliusi szolgáltatóipari beszerzési menedzser index (pmi) érkezik.

A júliusi német és eurózónás pmi is napvilágra kerül délelőtt 10 óra körül; az elemzők változatlan magasságba várják a mutatókat.

Egy órával később ugyancsak az eurózónában kiskereskedelmi adatot hoznak nyilvánosságra június hónapról, éves összevetésben a korábbi 1,8 százalékosról 1 százalékosra mérséklődhet a szektor visszaesése a várakozások szerint, míg havi összevetésben az 1 százalékos csökkenésből fél százalékos bővülés lehet.

Délután júliusi amerikai munkaerőpiaci adatok érkeznek, előbb a kisebb jelentőségű Challenger-, majd negyed háromkor a fontosabb ADP-féle jelentést publikálják. Utóbbi az állásbővülés ütemének lassulását mutathatja várakozások szerint.

Délután négy órakor a júniusi gyáripari rendelések állományáról szóló számok, illetve az ISM nem feldolgozóipari konjunktúraindexének megjelenése várható.