Szerdán 9 órakor közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árak 2016. novemberi alakulásáról szóló adatait. Októberben 1,2 százalékkal alacsonyabbak voltak az ipari termelői árak, mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz viszonyítva viszont - három hónap csökkenés után - 0,6 százalékkal emelkedtek. Az év első tíz hónapjában az ipari termelői árak 2,0 százalékkal csökkentek a múlt év azonos időszakához hasonlítva.

A Markit Economics 10 órakor publikálja az euróövezet feldolgozóipari és szolgáltatóipari adataiból képzett decemberi összetett beszerzésimenedzser-indexét.

Az Eurostat 11 órakor teszi közzé az euróövezeti fogyasztói árak alakulásának decemberi, előzetes adatait.

Az ADP adatfeldolgozó szolgálat délután negyed háromkor ismerteti a decemberi amerikai foglalkoztatási jelentését. Novemberben a mezőgazdaságon kívül a magánszektorban foglalkoztatottak száma 216 ezerrel nőtt, ami jóval meghaladta az előzetesen várt 160-165 ezres adatot. Az előző hónapban, októberben 119 ezer volt a növekedés, amit felülvizsgálat után 147 ezerről módosított lefelé az ADP.

Este nyolc órakor közlik az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed legutóbbi, decemberi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét.