Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Több mint 2500 romániai vállalkozás helyezte át székhelyét a szomszédos Bulgáriába, kihasználva az alacsony adókat és járulékokat, gyors ügyintézést és a kedvezőbb üzleti környezetet - írja bolgár sajtó.

Az európai unió legszegényebb országában a profitadó mindössze 10 százalék, szemben a Romániában alkalmazott 16 százalékos teherrel.


Miközben a bukaresti vezetés a költségvetési hiány egyensúlynak megteremtése érdekében drasztikus megszorító intézkedésekre kényszerült, és júliusban kénytelen volt többek között 19 százalékról 24 százalékra növelni az általános forgalmi adót, eközben Bulgáriában mindössze 20 százalék maradt ez a teher.

Befektetőcsalogató Szófia azon nemrég elfogadott intézkedése is, amely a korábbi 5000 leváról (2500 euró) két levára (egy euró) csökkentette a cégek minimális alaptőkéjét. Ez az összeg Romániában 200 lej azaz közel 50 euró. Emellett a bolgár hatóságoknak sikerült jelentősen visszaszorítani a bürokráciát is: míg Romániában a cégalapítás több mint két hetet vesz igénybe, addig déli szomszédjánál ugyanez egy hétbe sem telik. Jelentősen megnőtt azon romániai vállalkozók száma, akik a bulgáriai cégalapítás feltételeiről illetve költségeiről érdeklődnek - idézi Desislava Grozevát, a Román-Bolgár kereskedelmi kamara munkatársát a Mediafax.

Bár hivatalos adatokat a bolgár hatóságok nem közöltek, a helyi sajtó szerint naponta két-három romániai vállalkozó helyezi át cégének székhelyét Bulgáriába, 50 százalékkal több, mint a júliusi áfaemelés előtt.

A távozó cégek nem okoznak érezhető bevételkiesést a román gazdaságnak - véli a romániai ING Bank vezető elemzője. Nicolae Alexandru-Chidesciuc szerint az áttelepülő elsősorban kereskedelemben, építőiparban, fuvarozásban és mezőgazdaságban érdekelt cégek forgalma nem érik el a román GDP 0,2 százalékát.