Ezt biztos nem tudta az észak-koreai diktátorról!

A Koreai Központi Hírügynökség ritka lépésre szánta rá magát: fényképeket közölt az észak-koreai diktátor utazáshoz használt, zöld, páncélozott vonatáról (amelyen nemrég Kínába látogatott Kim Dzsongun) - számolt be a hírről a Magyar Nemzet.
Domokos Erika, 2018. március 31. szombat, 17:28
Fotó: AFP

A jármű belülről korántsem olyan zord (képeket itt nézhet meg a vonatról). A hosszú folyosón elsötétített, de függönyökkel díszített ablakok előtt hatalmas rózsaszín bőrkanapékon nyújtózhatnak el az utasok - olvasható a lapban.

A vonatról a páncélzata miatt olyan nehéz, hogy legfeljebb 60 km/h-s sebességgel tud haladni. Mivel Peking és Phenjan légvonalban is több mint 500 kilométerre fekszik egymástól, vasúttal jó pár (nagyjából 12-14) órát el kellett zötykölődnie az észak-koreai vezetőnek. Nem is csoda, hogy nem túl gyakran utazik, 2011-es hatalomra kerülése óta most hagyta el először - hivatalosan - hazáját. A vonat nemzetközi utat legutóbb 2011-ben tett meg, akkor apja, Kim Dzsongil Moszkváig zakatolt, hogy találkozzon Dmitrij Medvegyevvel. (Észak-Korea: olyan fordulat jöhet, ami korábban elképzelhetetlen volt - ezt a cikket olvasta már?)

A páncélvonat előtt megy egy másik szerelvény, amely felderíti, hogy rendben vannak-e a sínek, nincs-e váratlan akadály, és halad egy mögötte is, amely a testőrséget és más személyzetet szállít.

Az a pletyka is járja, hogy az elnöki vasparipán helyet kapott konferencia- és fogadóterem, hálószobák, de műholdas telefonnal és síkképernyős televízióval is felszerelték. További részletek az mno.hu-n olvashatók.

A kép forrása: AFP Photo/KCNA VIA KNS.

HOZZÁSZÓLÁSOK