Ezt hozhatja a Fed-döntése az elemzők szerint

Szakértők szerint nem lesz jelentős piaci hatása a Fed-bejelentésnek. A döntés hatására az euró/dollár árfolyamának az elmúlt hónapokban tapasztalt gyengülése megállhat.
MTI-Eco, 2013. december 18. szerda, 22:12
Fotó: Napi.hu

Nem lesz jelentős hatással a részvénypiacokra a Fed bejelentése az MTI által megkérdezett szakértők szerint. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed monetáris politikai döntéshozó testületének szerdai ülése után jelentette be, hogy tízmilliárd dollárral, havi 75 milliárd dollárra csökkenti eszközvásárlási programját. A bank azzal indokolta döntését, hogy a reálgazdasági mutatók kedvezően alakulnak, jövőre akár 3,2 százalékkal is nőhet a hazai össztermék a korábban prognosztizált 2,7-3,1 százalék helyett, és a munkaerőpiaci adatok is kedvezőek. A közlemény szerint jövőre folytatódhat az eszközvásárlási program leépítése, ha a folyamatok kedvezőek maradnak. Ugyanakkor a Fed nem változtatott az irányadó kamaton, amely 2008 óta történelmi mélyponton, 0-0,25 százalékon áll.

A döntésnek rövid- és középtávon nem lesz jelentős piaci hatása - mondta Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője. Hozzátette: a lehetséges forgatókönyvek egyike volt, hogy a Fed elkezdi a kötvényvásárlás volumenének csökkentését, miközben a kamatokat továbbra is alacsonyan tartja.

A Fed célja, a komolyabb piaci elmozdulás elkerülése

A piac kezdeti reakcióját érdekesnek nevezte, mert a bejelentést követően a befektetők részvényeladásba kezdtek, majd a közlemény második felének közzétételekor "hevesen venni kezdték a részvényeket". A Fed célja, a komolyabb piaci elmozdulás elkerülése Móró Tamás szerint a szerdai döntéssel teljesült. Megjegyezte: a fejlődő országoknak a kamatszint tartása azt jelenti, hogy még viszonylag olcsón találhatnak forrást, ami Magyarország szempontjából is fontos.

Németh Dávid, a K&H bank vezető elemzője kiemelte: az amerikai jegybank az egyik kezével elvett, a másikkal pedig adott, amikor a tízmilliárd dolláros csökkentéssel együtt az alacsony alapkamatot nyomatékosította hosszú távra. Az elemző szerint "galambhangvételű" volt a komment, amely ugyanakkor kezdetben ellentétes piaci reakciókat váltott ki.

Megállhat Kérdésesnek nevezte, hogy a kötvényvásárlási program teljes kivezetését milyen gyorsan árazza be a piac, mivel a jegybank kommentárja szerint a további intézkedésekről a gazdasági adatok tükrében döntenek majd.

Németh Dávid elképzelhetőnek tartja, hogy a döntés hatására az euró/dollár árfolyamának az elmúlt hónapokban tapasztalt gyengülése megállhat. 2014-től a folyamatosan kedvező amerikai makrogazdasági adatok a kötvényvásárlási program leépítésének felgyorsítása irányába hathatnak - tette hozzá.

HOZZÁSZÓLÁSOK