"Nagy valószínűséggel a következő hónapokban stabil marad az alapkamat, a csökkentésére nem nagyon látunk nyomást" - jelentette ki Jirí Rusnok, a Cseh Nemzeti Bank kormányzója a banktanács ülése utáni sajtótájékoztatón Prágában.

Rusnok szerint a banktanács ülésén az volt a többségi vélemény, hogy nem szükséges túl aktívan reagálni a makroökonómiai fejlődés apró mozgásaira. A cseh jegybank csütörtöki ülésén módosította a korábbi gazdasági előrejelzését, javította az idei és a jövő évi prognózist is. A jegybank szerint az idén 2,6 százalékkal, jövőre 2,9 százalékkal nőhet a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban. A korábbi, májusi prognózisban ez a két mutató 2,5 százalék, illetve 2,8 százalék volt. 2021-ben a jegybank számításai szerint 3 százalékos lehet a cseh gazdaság erősödése.

"Prognózisunk lényege nem változik. Továbbra is a gazdaság stabil növekedésével számolunk" - szögezte le a Cseh Nemzeti Bank kormányzója.

A nyilvánosságra hozott új prognózis az idén 25,50 cseh korona/euró árfolyammal, a jövő évben pedig 24,90 korona/euró árfolyammal számol. 2021-ben a cseh korona az euróhoz viszonyítva 24,50-re erősödhet a jegybank várakozása szerint.

A cseh pénzügyminisztérium szerdán nyilvánosságra hozott új előrejelzése az idén 2,5 százalékos, jövőre pedig 2,3 százalékos GDP növekedéssel számol.