Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Angela Merkel német kancellár az állam-, illetve kormányfők tanácskozását követően elmondta, hogy hazája egy fregattal és egy járőrhajóval járul hozzá a műveletekhez. Megerősítette azt is, hogy egyelőre az uniós tengerihatár-őrizeti missziók költségvetésének megháromszorozásában állapodtak meg, de ha ez sem elég, tovább fogják növelni a műveletek büdzséjét. "A mai csúcstalálkozó elsősorban a szolidaritásra és a felelősségre összpontosított" - hangsúlyozta Merkel.

A vezetők arról is döntöttek, hogy felkérik az unió külügyi főképviselőjét, vázolja fel annak lehetőségeit, hogy az EU-tagországok katonai eszközöket vethessenek be az embercsempészek hajóinak elpusztítására.

Merkel arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása vagy egy líbiai egységkormány felkérése alapján lehetséges, de hozzátette, hogy egyelőre egyik sem létezik.

Francois Hollande francia államfő a csúcstalálkozót követően közölte: hazája más országokkal együtt határozati javaslatot terjeszt majd elő az ENSZ BT-ben, hogy a testület felhatalmazást adhasson az akcióra.

A német kancellár arról is beszélt, hogy a menekültek egyenlőtlenül oszlanak el a tagállamok között, öt országban nyújtják be a menedékkérelmek kétharmadát. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy szerinte nem alkalmazzák minden tagállamban megfelelően az uniós menedékjog előírásait, nem mindenkit regisztrálnak ujjlenyomattal, holott kellene.

Merkel azt is elmondta, hogy szó volt a menekültek tagországok közötti elosztásáról is, és, hogy ez csak önkéntes alapon lehetséges, ennek céljából pedig kísérleti program, pilot project indul. Francois Hollande tudatta: Párizs 5-700 szíriai menekültet fogad be ennek keretében.

A német kormányfő arra is kitért, hogy a migráció kiváltó okait is kezelni kell, ehhez pedig szoros együttműködésre van szükség az unión kívüli kiindulási és tranzitországokkal. A szövetségi kancellár közölte, Málta vállalta, hogy vendégül látja az uniós tagállamok és afrikai országok vezetőinek csúcstalálkozóját.

David Cameron brit miniszterelnök már a csúcstalálkozó előtt bejelentette hazája felajánlását, ugyanakkor nyíltan közölte, hogy ennek az a feltétele, hogy Földközi-tengeren kimentett vagy elfogott embereket a legközelebbi országba vigyék, s ne kaphassanak automatikusan lehetőséget arra, hogy az Egyesült Királyságban folyamodjanak menedékjogért.

Az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex Triton akciójában jelenleg 21 tagállam vesz részt, eddig hét hajót, négy repülőgépet, egy helikoptert és valamivel több mint 60 szakembert bocsátottak rendelkezésre.

Az uniós diplomáciát az lendítette működésbe, hogy a múlt hét végén több mint 700-an haltak meg, amikor az Észak-Afrikából az európai partok felé tartó hajójuk felborult a tengeren. A tagállami vezetők a csúcstalálkozón egy perc csenddel emlékeztek az áldozatokra.

Megháromszorozzák a tengeri mentésre szánt pénzt

Az unió megháromszorozza azt a pénzt, amelyet eddig a lélekvesztőkön Észak-Afrika felől a Földközi-tengeren Európába tartó, bajba került illegális migránsok mentésére fordított - döntöttek a menekültügy témájában tartott csütörtöki brüsszeli rendkívüli EU-csúcstalálkozó résztvevői. A Triton elnevezésű tengeri mentőművelet eddig havonta mintegy 2,9 millió euróba került, vagyis ezentúl közel 9 millióval lehet majd számolni havonta. A művelet főként az olasz és a görög partok felé közeledő vízi járművekre összpontosít.

A tagországok állam-, illetve kormányfőinek rendkívüli találkozóját annak nyomán hívta össze Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, hogy a múlt vasárnap felborult egy illegális menekültekkel zsúfolt hajó, és mintegy nyolcszázan életüket vesztették.

A tanácskozást záró sajtótájékoztatón Tusk és a vele együtt az újságírók elé álló Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a felvetett kérdések nyomán egybehangzóan leszögezte: a Triton műveletre eredetileg adott felhatalmazást nem kellett most kiterjeszteni, mert az eddig is vonatkozott az életmentő tevékenységre a nemzetközi vizeken is.

Juncker elmondta, hogy az eredeti javaslat csupán az összeg megduplázására vonatkozott, de a tagállami csúcsvezetők úgy döntöttek, hogy ennél nagyobb arányú növelésre van szükség. Így most a Triton művelet összevethető nagyságrendű lesz azzal a Mare Nostrum tengeri mentőművelettel, amit korábban az olaszok folytattak.

A tagországok további hajókat, repülőgépeket és helikoptereket ajánlottak fel az EU határőrizeti támogató ügynöksége, a Frontex által koordinált Triton művelet céljaira. Németország és Franciaország két-két, Nagy-Britannia pedig három hajónak a térségbe vezénylésére vállalt kötelezettséget.

A csúcsvezetők megbízták Federica Mogherinit, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy tekintse át, milyen lehetőségek kínálkoznak az embercsempészek, illetve hajóik elleni uniós katonai fellépésre.