Az interjút az MTI szemlézte. Johannes Hahn szerint ha az unió nem tett volna intézkedéseket, úgy már most is jelentősen több menekült lenne a kontinensen. Az EU intézkedéseinek köszönhetően a Törökország irányából érkezők száma 98 százalékkal csökkent.

A biztos megérti az európaiak igényét, hogy a menekültkérdésben mielőbbi megoldást érjenek el, azonban ez azonban nem lehetséges.

Megnőtt ugyan a Földközi-tengeren átkelő menekültek száma, azonban így csak ötödannyian érkeznek ebből az irányból, mint ahányan korábban a menekültválság tetőpontján jöttek a balkáni útvonalon. A Földközi-tenger felől érkezők 90 százaléka gazdasági menekült, ez a döntő különbség köztük és a balkáni útvonalon jött szíriai háborús menekültek között.

Arról is beszélt, hogy az unióba ellenőrzés nélkül lépnek be emberek, továbbá az EU-n belüli menekültelosztás sem működik eredményesen. "Humanistaként nem lehet elfogadni, hogy emberek meghalnak, miközben az életük jobbításáért küzdenek" - mondta az osztrák politikus.

Hahn hangsúlyozta, hogy nem elegendőek csupán a líbiai partoknál bevezetett intézkedések, hiszen korábban is több lépés hozta meg a kívánt hatást: az unió és Törökország közötti egyezmény, a balkáni útvonal lezárása és az egyes balkáni államok segítsége.

Meglátása szerint az egész menekültútvonal egy hatalmas üzlet az embercsempészeknek, így ezt az üzleti modellt kell "szétverni". Úgy vélte, hogy a határellenőrzés csak egy része az intézkedéscsomagnak, hiszen az embercsempészek a nagyvárosokban is megtalálhatóak, ezért a rendőri egységeknek itt is el kell járniuk.

"Sokat tettünk a líbiai helyzet stabilizálásáért" - magyarázta Hahn. A viszonylag békésebb területeken felállították az iskolai rendszert, az egészségügyi ellátást és megkezdték a kórházak felújítását. Továbbá 24 millió euróval támogatták a líbiai parti őrséget.

Az afrikai menekültprobléma még sok éven át fogja foglalkoztatni Európát. Becslése szerint a jelenlegi egymilliárdos afrikai lélekszám az évszázad közepére kétmilliárdra, az évszázad végére pedig négymilliárdra duzzadhat. Kiemelte: az unió Szenegállal való együttműködésének eredményeképpen a Szenegálból menekülők számát sikerült jelentősen csökkenteni, hiszen a szenegáli kormány felvilágosító kampánya miatt évi tízezer alá szorították az országot elhagyók számát - írta az MTI.