Ezt várja Ukrajnától az EU

Aláírhatja az Európai Unió a társulási megállapodást Ukrajnával bizonyos feltételek teljesülése esetén a jövő novemberi Keleti Partnerség csúcstalálkozóig bezárólag - áll az Európai Unió külügyminisztereinek hétfői nyilatkozatában.
MTI, 2012. december 11. kedd, 08:04
Fotó: Napi.hu

A külügyminiszterek megállapítják, hogy az ország európai közeledése Kijev három területen való teljesítményétől függ. Attól, hogy mennyire felelnek meg az idei választások és az azt követő intézkedések a nemzetközi szabványoknak, továbbá hogy milyen fejlemények tapasztalhatók a "szelektív igazságszolgáltatás", illetve annak jövőbeni megakadályozása terén, valamint hogy milyen ütemben halad a társulási megállapodás megkötéséhez szükséges reformok végrehajtása.

Az október végén tartott választásokról a külügyminiszterek sajnálattal állapították meg, hogy több területen visszalépés történt a korábban elért eredményekhez képest. Mint hangsúlyozzák, fontos, hogy Ukrajna végrehajtsa az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) vonatkozó ajánlásait, és orvosolja a problémákat.

Aggodalmának adott hangot a külügyminiszterek tanácsa amiatt, hogy korábbi kormányok tagjait politikailag motivált, a nemzetközi mércének nem megfelelő eljárások során elítélték, és így nem indulhattak a parlamenti választáson.

A külügyminiszterek tanácsa továbbra is elkötelezett a folyamatban lévő társulási megállapodás mellett, beleértve a "mély és átfogó szabadkereskedelmi övezet" létrehozását is - áll a nyilatkozatban.

A megállapodás aláírása a dokumentum szerint akkor történhet meg, ha Ukrajna mindhárom területen határozott lépéseket tesz, "talán a 2013 novemberében Vilniusban tartott Keleti Partnerség csúcstalálkozóig bezárólag".

HOZZÁSZÓLÁSOK