Nem támogatta a másik két román ellenzéki párt a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) azon kezdeményezését, hogy parlamenti különbizottság vizsgálja ki a fekete-tengeri gáz magyarországi exportjának tervét. Orbán Viktor magyar miniszterelnök még február 9-én a szerb-magyar kormányülés után beszélt arról, hogy Románia a következő években mintegy 4 milliárd köbméter gázt termel majd ki és exportál évente. A kapcsolatos tenderen pedig három magyar tulajdonú cég végzett az első három helyen.

Arra hivatkoztak, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter február 5-i bukaresti tárgyalásait követően bejelentette: Románia vállalta, 2020-ra megteremti a Magyarországra irányuló gázexport műszaki feltételeit, 2022-től pedig lehetőség nyílik jelentős mennyiségű, a Fekete-tengeren kitermelt gáz Magyarországra szállítására, miután magyar vállalatok kötötték le a gázszállítási útvonal teljes, évi 4,4 milliárd köbméteres szállítási kapacitását. Viszont ezt már Orbán bejelentése után azonnal cáfolta a hírt román külügy, szakértők szerint pedig még nincs olyan előrehaladott állapotban a mezők feltárása, hogy a szállításról érdemben beszélni lehessen. A magyar fél viszont kitart a megállapodás ténye mellett.

Ezért a Traian Baesescu volt államfő vezette PMP kezdeményezte a vizsgálatot, hogy kiderüljön, miről egyeztettek a felek. A párt szerint tisztázni kellene, hogyan rendezte meg a Transgaz (a román gázhálózatot üzemeltető állami vállalat) a még épülő román-magyar gázvezeték kapacitáslekötési eljárását a 2022-2037 közötti időszakra.

A PMP meglepődve tapasztalta, hogy sem a (Klaus Iohannis államfőt támogató) Nemzeti Liberális Párt (PNL), sem a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem támogatta azon javaslatát, hogy parlamenti különbizottság vizsgálja ki azokat az "érdek-összefonódásokat, amelyek révén Liviu Dragnea (a kormányzó Szociáldemokrata Párt elnöke) román gázt juttatna Orbán Viktornak" - állította párt vasárnap kiadott közleményében.

A PMP ügyvezető elnöke szerint az ügylet átláthatatlansága miatt könnyen lehet arra következtetni: Dragnea a kormányának nyújtandó RMDSZ-támogatás fejében ígért gázt a magyar miniszterelnöknek.

"Jó lett volna megtudni, hogy mentünk bele egy olyan projektbe, amelynek értelmében a fekete-tengeri gáz Ausztria helyett már csak Magyarországig jusson el. Ki és hogyan döntött úgy titokban, hogy a fekete-tengeri gáztartalékokat tartsuk fenn Magyarország javára?" - idézték a román hírügynökségek a PMP ügyvezető elnökének közleményét.

Romániában az ellenzéki médiumok és a jobbközép ellenzéki pártok magyarellenes előítéletekre alapozva támadják a szociálliberális kormánykoalíciót, amióta kiderült, hogy magyar cégek nyerték meg az Arad és Szeged között hamarosan elkészülő román-magyar gázvezeték kapacitáslekötési eljárását.

A fotó forrása: Pixabay.