Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Faymann egyúttal szorgalmazta a menekültügyi eljárás közös rendszerét. Szerinte Magyarországot azért hagyják el a migránsok tízezrei olyan gyorsan, mert annyira kevés menekültstátuszt bocsátanak ki az országban.

A kancellár beszámolt arról is, hogy a menekültek befogadásával kapcsolatosan "kemény viták" zajlanak. Ennek kapcsán utalt a szlovák és a cseh miniszterelnökkel folytatott hétfői megbeszélésére, amikor a két ország vezetői elutasították a menekültbefogadásra vonatkozó kvótát, amit Ausztria támogat.

Faymann úgy vélte: az uniónak nem elfogadható, ha néhány ország, csupán azért, mert nem érintett a kérdésben, nem működik közre a közös megoldás kidolgozásában. Ezzel összefüggésben az osztrák kancellár ismét kiállt azon korábbi javaslata mellett, hogy a tagállamok pénzügyi követeléseit a menekültkérdés megoldásával kapcsolatos feladatok teljesítéséhez kössék.

A kancellár szerint "az nem megy", hogy egyes országok a különböző pénzügyi támogatások terén szolidaritást követeljenek maguknak, másrészt ugyanakkor kijelentsék: szerencse, hogy a menekültekkel kapcsolatban kevés a teendőjük.

Elmondta tovább, hogy Ausztria számára elsődleges szempont a téliesített menedékbefogadó helyek létrehozása. Faymann arra kérte a lakosokat, hogy legyenek megértéssel, ha a közvetlen közelükben létesül egy befogadóállomás. Ennek anyagi vonzata a pénteki kormányülés témája lesz.

Faymann egy további uniós csúcs összehívását is sürgette, azok után, hogy az Európai Unió belügyminiszterei szeptember 14-én tárgyalnak a menekültválságról Brüsszelben. Aláhúzta: a pénzügyi válság idején a kormányfők sokszor találkoztak egymással, most ugyanilyen erőfeszítéseket kell tenni.

Ausztriában tovább folytatódik a járművek ellenőrzésével járó súlyponti akció, azonban már nemcsak az utakon, hanem a vonatokon is igyekeznek kiszűrni az embercsempészeket.

Hétfőn és kedden egyaránt hétezren érkeztek Bécsbe, azonban a többségük már el is hagyta az osztrák fővárost és Németország fele vette az irányt. Hétfőn éjszaka a bécsi Westbahnhofon 1100-an, a Hauptbahnhofon 500-an éjszakáztak, a Westbahnhofról kora reggel már hatszázan tovább is utaztak. A hétvégén 16 ezer menekült érkezett Ausztriába, közülük nagyjából százan adtak be Bécsben menekültkérelmet, hétfőn a 7000 migránsból 66 nyújtotta be igényét az osztrák fővárosban. Péntektől vasárnapig egész Ausztriában összesen 731 menekültstátuszra vonatkozó igény érkezett, naponta átlagosan 183.