Aggódnak a Fed illetékesei - íme, a jegyzőkönyv

A Fed decemberi kamatdöntő ülésének szerda este nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve szerint a döntéshozók elbizonytalanodtak az idei kamatemelések számával kapcsolatban - írta az MTI.
Domokos Erika, 2019. január 9. szerda, 21:58
Fotó: Stocksnap

A dokumentum szerint nőtt a Fed illetékeseinek az aggodalma a részvénypiacokon tapasztalható kilengések miatt, a kereskedelmi feszültségek hatására, és általában a globális gazdaság növekedésével kapcsolatos bizonytalanságokra.

A jegyzőkönyv szerint a Fed kamatalakítói szerint az infláció továbbra is mérsékelt marad és a jegybanknak nem kell sietnie egy újabb kamatemeléssel.

A jegyzőkönyv azon a decemberi ülésen készült, amelyen a Fed a tavalyi negyedik kamatemelésről döntött.

A Fed 25 bázisponttal, 2,25-2,50 százalékra emelte az irányadó kamatsávot. A szerdán ismertetett jegyzőkönyv szerint azonban "néhányan" a kamatemelés ellen szóltak.

A Fed a decemberi kamatemelő döntés indoklásában mérsékelte gazdasági növekedési prognózisát és inflációs várakozását, valamint enyhített a korábban jelzett monetáris szigorítási pálya meredekségén, a korábbi három helyett inkább két idei kamatemelést valószínűsítve.

Egyes elemzők szerint, ha a gazdaság növekedése jelentősebben lassul, akkor a Fed idén csak egy alkalommal emel kamatot, de az is lehet hogy egyáltalán nem kerül sor rá.

Decemberi ülésén a 2018. évi GDP-növekedési prognózisát 3,0 százalékra csökkentette a szeptemberben jelzett 3,1 százalékról, a 2019. évit pedig 2,3 százalékra 2,5 százalékról. 2020-as és 2021-es növekedési prognózisát változatlanul 2,0 és 1,8 százalékon hagyta a Fed.

A 2018. évi és a 2019. évi inflációs várakozását 1,9 százalékra csökkentette 2,1 és 2,0 százalékról a Fed, az elkövetkező két évit pedig meghagyta 2,1 százalékon - írta az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.01.09 23:11

Én is aggódnék a helyükben, 21 trillió dollár adóssággal, évtizedek óta masszív külkerdeficittel, azaz globálisan versenyképtelen gazdasággal, jobb híján orrba-szájba nyomtatott értéktelen zöld papirossal, stb...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html