A Federal Reserve (Fed) idei utolsó kamatdöntő ülésén nem változtatott a feltételeken. A nyíltpiaci bizottság (FOMC) 0,00-0,25 százalékos sávban hagyta az irányadó kamatot a ma bejelentett döntése értelmében, ami meg is felelet a várakozásoknak.

James Knightley és Padhraic Garvey ING elemzők szerint Jerome Powell Fed elnök hamarosan kezdődő sajtótájékoztatója sem hoz különösebb változást az eddigi gazdaságélénkítő üzenetekhez képest.

A Fed a korábbiakhoz mérten most könnyebb helyzetben van, az Egyesült Államokban már elkezdődött a Covid-19 vakcinák beadása, és túl lehet lépni az elnökválasztás bizonytalanságán, mivel már nem nagyon maradt olyan jogi eszköz, amivel Donald Trump elnök maradhatna, az immár hivatalosan is kihirdetett győztes, demokrata Joe Bidennel szemben.

Az ING elemzői azzal számolnak, hogy Powell szóban megerősíti a Fed hajlandóságát a gazdaság támogatására, mivel hiába vannak most kedvező jelek, ameddig ezek átfutnak és megmutatják hatásukat a gazdaságban, az időigényes.

A jegybank idén már tetemes mennyiségű pénzt biztosított az amerikai gazdaságnak, ráadásul feladta eddigi szigorú inflációs politikáját, épp azért, hogy rugalmasabban tudjon reagálni a járványhelyzet által okozott hatásokra, akár hosszabb távon is.

A kamatdöntés megelőzően a dollár 1,22 körül kereskedett az euróval szemben.