Sanders, aki kedden jelentette be, hogy jelenleg egy amerikai delegáció folytat tárgyalásokat a két Korea közötti demilitarizált övezetben egy észak-koreai küldöttséggel, szerdai szokásos napi sajtóértekezletén leszögezte: az amerikai és az észak-koreai tisztségviselők szerdán ismét megbeszéléseket tartottak, és a tárgyalásokat csütörtökön is folytatják.

Az egyeztetések eddig pozitívak voltak - hangsúlyozta a szóvivőnő. Washington az eredetileg kijelölt időpontban, június 12-én tartandó találkozóra készül - írta az MTI.

Az egyeztetések az Egyesült Államokban is folynak, személyesen Mike Pompeo külügyminiszter irányításával. Az amerikai diplomácia vezetője szerdán délután - miután tanácskozott Donald Trump elnökkel - New Yorkba utazott, ahol az észak-koreai hírszerzés volt főnökével, az észak-koreai állampárt Központi Bizottságának jelenlegi tagjával találkozik.

Kim Jong Csol, akit sajtójelentések Kim Dzsong Un jobbkezeként mutatnak be, Pekingből érkezett az amerikai metropoliszba.

Az amerikai elnök még kedden az egyik Twitter-bejegyzésében azt közölte: "nagyszerű csapatot alakítottunk ki az Észak-Koreával folytatandó tárgyalásokra".

A kép forrása: Pixabay.