Fejre áll a karácsony: maguknak vesznek ajándékot az emberek

A tavalyinál is többen tervezik, hogy 2011 karácsonyán magukat lepik meg valamivel.
NAPI, 2011. október 19. szerda, 11:07
Fotó: Napi.hu

A karácsonyi árengedményeket kihasználva egyre többen tervezik azt, hogy maguknak vesznek valamilyen ajándékot - idézi a CNBC a BigResearch legfrissebb felmérést, amelyet a kiskereskedelmi ágazat amerikai szakmai szervezete (NRF) rendelt meg. Összességében valamivel kevesebbet terveznek költeni az idei szezonban, mint tavaly ilyenkor - a 2010-es átlag 719 dollár helyett csak 704 dollárt -, ám ezen belül a tavalyi 112,220 dollárról 130,43 dollárra emelkedhet az a rész, amelyet magukra fordítanak.

A kiskereskedők abban bíznak, hogy a kevesebb vásárlásból több jut nekik, és kevesebb például a szolgáltatóknak. Legalábbis ez derül ki az NRF előrejelzéséből, amely szerint a boltok és áruházak forgalma novemberben és decemberben 2,8 százalékkal, 465,6 milliárd dollárra nőhet az egy évvel korábbihoz képest.

Tippek és trükkök várják a vevőket

Tudván, hogy a fogyasztók a nehéz gazdasági helyzet, a magas munkanélküliség miatt a korábbinál jobban megnézik mire adják ki a pénzüket, a kereskedők nem csupán árengedményeket terveznek - mondja Matthew Shay, az NRF elnöke. Ajándékötletekkel, egyet fizet kettőt kap akciókkal, meghosszabbított jótállással és csillogó-villogó kiegészítő ajánlatokkal várják a vevőket.

Szintén a romló életkörülmények miatt a várakozások szerint az idei szezon nyertesei a diszkontok lesznek, forgalmuk valamivel nőhet a tavalyihoz képest. Ugyancsak jól járhatnak az egyedi ajánlatokkal előálló voltok.

A jómódúaknak elegük van a sok cuccból

Két évvel ezelőtt, a válság miatt jellemzően praktikus ajándékokat vásároltak egymásnak az emberek, majd tavaly arra gondoltok, hogy inkább valami emlékezetes dologgal lepik meg egymást - mondja Pam Goodfellow, a BigResearch igazgatója. Idén nagyjából a kettő kombinációja mellett dönthetnek.

Az évi 100 ezer és egymillió dollár közötti elkölthető jövedelemmel rendelkező dúsgazdagok a kereskedők bánatára karácsonyi kiadásaik csökkentését tervezik. Fő indokuk ugyanakkor nem az, hogy válság idején meg kell fogni a pánt, hanem az, hogy nincs már szükségük több felesleges cuccra.

A vásárlási utalvány a tuti ajándék

Az amerikaiak egyre jobban tartanak attól, hogy nem azt az ajándékot kapják, amelyet szeretnének. A NFR elmúlt öt felmérésében folyamatosan emelkedett, és idén 57,7 százalékkal új csúcsra nőtt azoknak az aránya, akik inkább ajándékutalványt, feltöltött bankkártyát szeretnének kapni.

Közel ötven százalékra nőtt a tavalyi 43,9 százalékról azok aránya, akik az interneten intézik a karácsonyi bevásárlás egy részét és az okos telefonnal rendelkező vevők 52,6 százaléka akarja mobilját erre a célra használni. Főleg a fiatalabbak nyitottak mindkét lehetőségre.

Végül még egy fontos tudnivaló mindazoknak, akik az ünnepek alatt nem csupán vevők, hanem eladók is lesznek. Az NFR felmérésében megkérdezettek jelentős része már járja a boltokat: 39 százalékuk azt nyilatkozta, hogy az október végi Halloween ünnep előtt elkezdi a karácsonyi bevásárlást.

HOZZÁSZÓLÁSOK