Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lengyel sajtó csak a hét végén tudósított először a Magyarországon kirobbant tiltakozási hullámról. A gazeta pl. híre szerint a héten már a negyedik tüntetés zajlott a munka törvénykönyvének módosítása ellen Budapesten. A magyarok nem értenek egyet az Orbán-kormány törvényével, amely a túlóralehetőségék számát 250-ről 400-ra emelné.

A vasárnapi tüntetésről, amely "Boldog karácsonyt, Miniszterelnök úr" jelszó alatt zajlott, azt írják, hogy több ezren vettek rajta részt, a szakszervezetek, a diákok mellett az ellenzéki pártok képviselői és szimpatizánsai is. A demonstrálók magyar és uniós zászlókat és "Elegünk van!", "Független bíróságokat akarunk", "Mocskos Fidesz", "Ne lopjatok!" feliratú táblákat vittek.

A tudósításban beszámolnak arról is, hogy a demonstráció nem ért véget, hiszen néhány ellenzéki parlamenti képviselő bejutott a köztévé épületébe, és ötpontos petíciójuk felolvasását követelték. Ennek kapcsán a portál elmagyarázza az úgynevezett rabszolgatörvény tartalmát. A cikkből kiderül, hogy demonstrációk voltak vidéki városokban is.

Andi megszólalt

Az Irish Times átvette a Reuters tudósítását, amely szintén a tüntetés címét emelte ki beszámolója elejére. Megszólal az egyik tüntető, Andi, aki szociológiát hallgat az egyik budapesti egyetemen. Szerinte nő az elégedetlenség, a két törvény (a rabszolgatörtvény és a közigazgatási bíróságok felállításáról szóló jogszabály) nem szolgálja a társadalom érdekeit.

A tudósítás idézi a kormány közleményét is, amely szerint egyre nyilvánvalóbb, hogy bűnözők is bekapcsolódnak az utcai zavargásokba, amelyeket Soros-hálózatok szerveznek. A Reuters, amelynek hírét egyébként az NBC News is közli, emlékeztet rá, hogy a Orbán Viktort áprilisban nagy többséggel választották újra miniszterelnöknek a gyenge és megosztott ellenzékkel szemben.

Média henger

A Bloomberg tudósítása is azzal indít, hogy ellenzéki képviselők bejutottak az állami tévé székházába, s minderről élő közvetítést adtak a közösségi médiában. A cikk szerint szokatlan, hogy a rendszerint engedelmes ellenzék ilyen fellépésre képes Magyarországon.

A tudósítás szerint hiába van kétharmados többsége az kormányzó Fidesznek a parlamentben a napok óta tartó tüntetések kínosak az egyre centralizáltabbá váló rezsimnek. A hírügynökség emlékeztet arra, hogy az Orbán-kormány ellen a jogállamiság megsértése miatt - Sargentini-jelentés alapján - ősszel eljárást kezdeményezett az Európai Parlament.

Nem fog menni

A megmozdulások jelzik, hogy mind az ellenzéki politikusok, mind az utca embere úgy látja, parlamenti körülmények között semmit sem tehet a kormány szándékainak befolyásolására. A magyar ellenzéki pártok a franciaországi sárga kabátosok mozgalmát akarják kopírozni, amely meghátrálásra kényszerítette a kormányt, ám kétséges, hogy ez Magyarországon működhet-e, miután a közvélemény-kutatások szerint a kormánypártok támogatottsága nagyjából egyezik a féltucat ellenzéki politikai erőével együtt.

Emellett Európa egyik legnagyobb kormánypárti médiabirodalmával kell szembe nézniük. Ennek jellemzésére a Bloomberg idézi az M1 csatorna hétfő reggeli műsorát. Ez az állami adó kedvenc témájával, a bevándorlással indult, majd beszámoltak a tüntetésekről annak állítólagos illegális és erőszakos oldalát hangsúlyozva. A hirado.hu szerint a tiltakozásoknak nincs szociális háttere és Soros György áll mögöttük - derül ki az amerikai hírügynökség beszámolójából.