Úgy 15 éve, hogy a Deloitte Zöld Béka díj zsűrijében először találkoztunk. Az a kezdeményezés leginkább arról szólt, hogy a Magyarországon, többnyire multi tulajdonú leányvállalatok auditálják, hogy csökkentik a környezeti lábnyomukat. Azt mondta akkor, hogy ez az első lépés, de fontosabb, hogy milyen gyorsan követi majd a többi, mert bármilyen patetikusan hangzik is, de az egész problémakezelés valójában az emberiség minden egyes tagjának felelősségvállalásáról szól. A Hungarian Energy Investors Forum 2019 konferencia nyitóelőadását azzal kezdte, hogy a párizsi klímacélok eléréséhez szükséges, radikális változásokban való pionír részvételre szólította fel az energiaipari szereplőket. Nem túl lassú a tempó, ahogy az emberiség ezt a kérdést kezeli?

De, nagyon lassú. Elvileg még van lehetséges megoldás az éghajlatváltozás megállítására, vagyis olyan korlátok között tartására, amihez emberileg még lehet alkalmazkodni, de egyáltalán nem mondanám, hogy úton vagyunk a másfél Celsius-fokos limit tartása felé. Ahhoz radikálisan más irányba kellene állnunk is, haladnunk is. Az energetikára ez nem teljesen igaz, mert a megújuló energiaforrásokra épülő termelésre átállás iránya megközelítőleg jó. Csak sokkal erősebben kell abba az irányba fordulni, amerre nyitottá vált a szektor.

QP | Quality Placement

Szomorú, de a jelek szerint tényleg túl lassú és kevés az eddig látszó változás ahhoz, hogy a nagy tendenciákat meg lehessen változtatni.

Nem futottunk már ki az időből? Az előadása minden optimizmusa ellenére is leginkább azt sugallta, hogy esélyünk leginkább a kármentésre lehet.

Visszafordítani már most sem lehet egy sor olyan folyamatot, ami hatással lesz az életünkre. A grönlandi jégtakaró destabilizációja, az, hogy valószínűleg beleolvad-belecsúszik majd a tengerbe, becslések szerint 7 méteres tengerszint emelkedést eredményezhet, ami azt jelenti, hogy Hollandia, Velence, Florida, Banglades, és az óceáni szigetállamok egy része megszűnik abban a formájában, ahogyan azt a világ ma ismeri. Az Antarktiszon is elkezdett kiürülni egy völgy, ami további egy méter emelkedést hozhat.

Magyar fizikus, klímakutató. 2001 óta a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) környezetvédelmi tanszékének professzora, 2007-től a CEU éghajlati és fenntartható energiapolitikai kutatóközpontjának vezetője. Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) munkájában 17 éve vesz részt, jelenleg a mérsékléssel foglalkozó munkacsoport alelnöke. Az IPCC tevékenységét 2007-ben Nobel-békedíjjal ismerték el.

Azt reméljük, hogy még vannak megfordítható folyamatok, de már jó ideje, mindig az utolsó percben vagyunk valamihez, és egyre kevesebb folyamat az, ami visszafordítható.

A hétköznapi ember felmentési logikája számára úgy tűnhetett, hogy volt már főbűnösnek kikiáltva a vulkáni működés, a szarvasmarhák metántermelése is. Mintha csak mostanra jutottunk volna el addig, hogy valóban komolyan aggódni kezdjünk úgy általában az emberi tevékenység éghajlatváltozásra gyakorolt hatásai miatt.

Amióta tudósok dolgoznak ezen a témán, és amióta e tudást összegezzük, tudjuk, hogy kik a "tettesek". Évtizedek óta látni, mérni lehet, hogy a legnagyobb kibocsátók a fosszilis energia alapú megoldásokat használók. Mára annyi változott, hogy az mindenkiben tudatosult: a túlélés múlik azon, hogy érdemben képes-e változtatni.

Több tudományos forgatókönyv is készült arra, hogy 2050-ig hogyan lehet megállítani a károsanyag-kibocsátást. Nekünk az ausztrál kutatók Phys-ben megjelent tanulmánya tűnt fel januárban, melynek az volt a legfőbb állítása, hogy sürgősen át kell térni a csak totálisan tiszta energiával működő világra és drasztikus módon erdősíteni kell a Földet. Az előadásában ön pedig azt mondta, hogy tudományosan alátámasztott: az évszázad közepén gyakorlatilag nem használhatunk több fosszilis energiát, sőt, 2030-ra felezni kellene a jelenlegi kibocsátási szintet. Ez brutálisan és fenyegetően hangzik.

Nem hiszem, hogy meglepő dolgokat állítanánk. Legfeljebb az mellbevágó, hogy a 2030-as dátum milyen közel van. Sok forgatókönyv készült a másfél fokos limit tarthatóságára. Van köztük olyan, amely nem akar drasztikusan belenyúlni abba, hogyan használjuk az energiát, csak a másik oldalon pedig olyan méretű és mennyiségű erdősítést ír elő, ami már az élelmiszer termelés alá vont földterület méretét is megkérdőjelezi. Az is kérdés, hogy lehet-e véglegesen és tökéletesen eltárolni az ezen erdők elégetéséből keletkező gigantikus mennyiségű szén-dioxidot, és az is, hogy az agresszív erőtelepítéseknek hol van az észszerű határa.

Napi.hu, Horváth Balázs

De vannak olyan forgatókönyvek is, amelyekben az áll, hogy nézzük meg: meg lehet-e ezek nélkül is oldani ezt a feladványt. Meg lehet. Ahhoz viszont az energiahatékonyságot kell növelni, az okosabb energiafelhasználást kell előnyben részesíteni. Így az épületek esetében nem az a jó kérdés, hogy gáz vagy szén, fa helyett mi mással tudnánk fűteni, hanem hogy mivel váltható ki a fűtés maga. Technológiailag ez ma már nem is igazi probléma, hiszen gyakorlatilag fűtési rendszer nélküli vagy csak igen kis fűtést igénylő épületeket bárhol képesek vagyunk építeni.

Még csak a kényelmet, komfortot sem kell feladni érte, mivel ezek az épületek sokkal kényelmesebbek és egészségesebbek is. Egy jól megépített, nulla energiás épületbe a légszennyezés nem szűrődik be, megóvhat az allergiától, lecsökkenti az asztmára, a szív-, és érrendszeri betegségek egész sorára való hajlandóságot és így tovább. Tisztábbak, egészségesebbek, és az már csak plusz adalék, hogy zéró rezsijük van. Az igazi kérdés az, hogy miért nem csak ilyen házakat építünk? Már piaci alapon is építenek ilyeneket itthon is, és nem csak a gazdag régiókban, és nem csak palotákat, hanem teljesen hétköznapi lakóházakat, Kelet-Magyarországon is - ahogy azt példaként az előadásomban is bemutattam.

Ha ez ilyen logikus és egyértelmű, miért a fordítottja áll a hírekben? Miért azt olvasom, hogy Brazíliában engedélyezik az őserdő további, brutális méretű irtását, hogy a németországi szénerőművek leállítását a kormányzat konfliktuskerülő üzemmódba kapcsoltan, kitolja 2039.-ig, ahelyett, hogy a többi európai civilizált állam által támogatott 2030-as dátumot jelölné ki?

Téved, aki azt gondolja, hogy ezek a lépések fájdalmak és véráldozatok nélkül megúszhatók. A kormányoknak nagyon nehéz dolga van, mert egyszerre kell a környezeti érdekeket is, a gazdasági szereplők érdekit, a fő támogatókét és az adófizetőkét is képviselni - és kiszolgálni. Én a helyzetért nem is igazán a kormányokat tartom felelősnek, hanem a nagyipart. Az irány, az, hogy mi nem gazdaságos, látjuk az Egyesült Államokban; a jelen adminisztráció hiába próbálja támogatni a szenet, sorra zárnak be ezek a bányák és erőművek, mert nem éri meg működtetni őket, mert a gazdaság már nem arra megy, hanem a megújulók irányába.

Felfoghatatlan számomra, hogy az európai ipar hogy tud ennyire vaskalapos lenni, különösen ott, ahol a fogyasztói nagyon mélyen azonosultak a környezetbarát megoldások szükségességével. Az nem kérdés, hogy ha lassabban, hosszabb ideig is tart az átmenet, át kell kapcsolni egy másik rendszerre. Nem volt olyan gazdasági ágazat, ami az idők végezetéig megmaradt volna, így nem értem, hogy miért ragaszkodunk a 19. századi (jó esetben a 20. századi) technológiához és modellekhez, amikor a fogyasztó és az igényei is egyre inkább 21. századiak.

Mi ma a másfél fokos limithez rendelhető deadline? Mikortól válik a folyamat visszafordíthatatlanná?

Ha az emberiség a mostani szén-dioxid kibocsátási szintet tartani lenne képes, akkor a 2050-ig számolt "költségvetés" 11 év alatt fogyna el. Ennyi idő alatt köteleznénk el a klímát arra, hogy elérje a másfél fokos melegedést. Ha a kibocsátási szintek nőnek, mint 2018-ban is, akkor ez az idő ennél kevesebb.

Megvalósítható-e a Föld megmentése című forgatókönyv úgy, hogy vannak ugyan hardcore üzemmódban előretörő államok, de vannak, akik nem állnak bele a váltásba, a célok megvalósításába?

Az egyre világosabban látszik, hogy aki nem áll bele, az előbb-utóbb rosszul jár.

Napi.hu, Horváth Balázs

Amikor az Egyesült Államok bejelentette, hogy kilép a párizsi megállapodásból, mindenki nagyon-nagyon tartott attól, hogy Kína lesz a következő kilépő, hiszen a tárgyalások során végig kínosan ügyeltek arra, hogy egyiknek se származhasson verseny hátránya a vállalásokból. Aztán amikor nem lépett ki Kína, és nem lépett ki India sem, mindenki a homlokára csapott, hogy "ezek" rájöttek, hogy ebből versenyelőnyt, de legalábbis tempókat lehet nyerni. Aki korábban lép, az nagyobbat nyer - ezt látjuk Európában is, hiszen azok az energiacégek termelnek ma százalékosan kétszámjegyű profitot, akik nagyon korán beléptek a megújulókba.

Spanyolország tavaly év végén bejelentette, hogy 2025-re bezárja az utolsó szénerőművét, néhány hete pedig azt is, hogy még közelebb, 2035-re húzzák az atomerőműveik stopját is. Biztos, hogy ilyen radikális út a győzelembe vezet?

Más oldalról közelíteném ezt meg: a spanyolok kiszámolták, hogy ez nekik így jobban megéri. Mi úgy látjuk, hogy ez a győztes út. A kormányközi klímavédelmi testületben, ami 197 ország kormányának szövetése, úgy látja, hogy az energiaforradalom beindult. Az kérdés, hogy a különböző országok mikor, milyen sebességgel csatlakoznak majd ehhez, hiszen mindenki esete nagyon komplex, és ritka, hogy egy ország gyors tempóban nagyon zöld akarna lenni.

A gazdaság viszi ezt igazán előre. Az a jó hír ebben, hogy a hivatalos előrejelezések eddig mindig drasztikusan alulbecsülték azt az erőt és nyomatékot, amit végül a gazdaság mégis beinvesztált a megújulók irányába történt változásba. De végül ezzel együtt, ennyi még kevés és lassú a megmeneküléshez.