Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jaroszlav Halasz, Kárpátalja humán ügyekért felelős helyettes kormányzója az unn.com.ua ukrán hírportálnak nyilatkozva elmondta, hogy a beregszászi járási közigazgatási hivatal szociális védelmi osztályának, valamint a gazdaságfejlesztés és kereskedelem ügyeivel foglalkozó osztályának egy-egy vezető beosztású munkatársa elbocsátását kérte azt követően, hogy nevük felkerült a Mirotvorec honlapjára. A szakemberek közös megegyezéssel távoznak - adta hírül pénteken a zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál.

Kárpátaljai ukrán sajtóértesülések szerint ugyancsak benyújtotta felmondását a mezővári és a mezőgecsei iskola igazgatója. A Mirotvorec mindkettőjüket helyi önkormányzati képviselőkként listázta weboldalán.

Súlyos válság lehet a vége

A prozak.info kárpátaljai portál csütörtöki cikke szerint a kárpátaljai magyarokra gyakorolt nyomás súlyos válságot idézhet elő a megye közigazgatásában. A magyar nemzetiségű tisztviselők ugyanis nem szeretnék kitenni magukat megtorló intézkedéseknek, így önként távoznak állásaikból - írta az orgánum, megjegyezve, hogy amennyiben nem áll le az elindult folyamat, a több százat is elérheti a távozó hivatalnokok száma. Kárpátalján nagyon sok a magyar nemzetiségű közhivatalnok, és igen nehéz lesz pótolni őket, ha felmondanak - jegyezte meg.

A portál felszólítja Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzót, hogy vegye védelmébe a magyar tisztviselőket, mert a megye vezetőjeként minden kárpátaljai polgárt meg kell védenie. Ráadásul először ő fogja megérezni a következményeket, ha a megye közigazgatásában válság alakul ki - emlékeztetett a kiadvány.

Kárpátaljára megy az ukrán külügyminiszter

Közben  Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter alaptalannak nevezte a kárpátaljai magyarokkal szemben felhozott hazaárulás-vádat. Kijelentette, hogy a kettős állampolgárság kérdését úgy kell megoldani, hogy ne szenvedjenek kárt azok, akiknek már két útlevelük van. Közölte egyúttal, hogy október 13-án Ungvárra látogat, ahol tárgyal a kárpátaljai magyar közösség vezetőivel - írja az MTI.

A Facebook-oldalán tett bejegyzésében Klimkin hozzátette, örül a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) meghívásának és a találkozónak, mert - mint fogalmazott - szereti a szemtől szemben folytatott őszinte párbeszédet. Klimkin jelezte, számára fontos, hogy beszéljen azokkal az ukrajnai magyarokkal, akiknek az érdekeit közvetlenül érinti a Kijev és Budapest közötti feszült viszony. Készen állok az elvszerű vitára a bírálóimmal és opponenseimmel - írta.

Budapest álláspontja árt a kárpátaljai magyaroknak

A tárcavezető úgy vélte, minden alapot nélkülöz a kettős állampolgárságú kárpátaljai magyarok hazaárulással vagy szeparatizmussal történő vádolása, de - mint fogalmazott - szilárd meggyőződése, hogy "Budapest jelenlegi álláspontja valójában árt a kárpátaljai magyaroknak". Szerinte ugyanis a magyar fiatalok az iskola befejezése után két mondatot sem tudnak egymásba fűzni ukránul.

Pavlo Klimkin végezetül megjegyezte, hogy a kárpátaljai helyzetet minden bizonnyal a saját hasznára igyekszik felhasználni Oroszország, amely alapvető veszélyt jelent Ukrajna, Magyarország és Európa számára.

Listázás

A Mirotvorec kedden több mint 300 olyan kárpátaljai tisztviselő és helyi önkormányzati képviselő személyes adatait tette fel weboldalára, akik magyar útlevéllel rendelkeznek. A listát egy nap múlva több mint 200 névvel bővítette. A szélsőséges szervezet szerint nevük, személyes adataik, közte pontos lakcímük közzétételével Ukrajna ellenségeit állítja pellengérre, egyúttal arra szólítja fel az ukrán rendvédelmi szerveket, hogy munkájukhoz használják fel nyilvános adatbázisát.

A Mirotvorec csütörtökön a weboldalán azt állította, hogy az orosz titkosszolgálatoktól lopta el a magyar útlevelek teljes adatbázisát, amely tartalmazza a magyar úti okmánnyal rendelkező, kettős állampolgárságú kárpátaljai lakosok adatait.

A Mirotvorec azt is közölte, hogy birtokában van a magyar útlevelek teljes adatbázisa 2015-ig bezárólag, de dolgozik azon, hogy megszerezze a 2015 után kiadott magyar útlevelekre vonatkozó adatokat is. Azon is dolgozik a szervezet az állítása szerint, hogy Ukrajna egész területén felderítse a magyar útlevéllel rendelkező összes tisztviselőt, jelezve, hogy készíti a helyi önkormányzatok képviselőinek egységes listáját, amit össze fog vetni a magyar útlevelek adatbázisával. Gondot jelent viszont számára a nevek helyes fordítása és cirill betűs átírása, ugyanis az ukrán nacionalista szervezet weboldala orosz nyelvű.

A névsorban szereplők közül többen jelezték az MTI tudósítójának, hogy a nevük mellett a lejárt érvényességű korábbi magyar útlevelük száma szerepel.

Mint a Mirotvorec azt is állítja az MTI szerint, hogy "minden alapja megvan annak feltételezéséhez, hogy amennyiben Szijjártó Péter külügyminisztert poligráfos vizsgálatnak vetnék alá, kiderülne, az orosz titkosszolgálatok őt is beszervezték", megjegyezve, hogy "mi ritkán tévedünk, de ez a magyarok problémája. Mi nem avatkozunk be az ő belügyeikbe, de ügyelünk arra, hogy a mieinkbe se avatkozzanak be."

Képünk forrása: Shutterstock