Félnek a magyar példától, de fenyegetik a vásárlókat

Tovább masszírozza a lengyel kormány a vasárnapi boltzárral kapcsolatos törvényt. Úgy tűnik, egyelőre csak havonta két hét végén nem nyitnak majd ki a boltok. Közben sokan úgy értelmezik a tervezetet, hogy a szabályszegő vevőt is börtönben küldhetik, nem csupán a boltost.
Barabás Júlia, 2017. január 2. hétfő, 19:02

Alakulgat a vasárnapi boltzár törvényének tervezete Lengyelországban, maga a Szolidaritás - amely az erre vonatkozó javaslatot benyújtotta - is változtatott eredeti elképzelésen. A szakszervezeti tervezet szerint a kereskedelmet egy évben csak hét vasárnapon engedélyeznék - írja a Gazeta Wyborcza.

A társadalompolitikai minisztérium viszont azt javasolja, hogy a zárva tartás a jogszabály bevezetésének kezdetén csak havi két vasárnapra vonatkozzon. A három hónappal ezelőtt bejelentett kezdeményezés óta több tucat módosítást hajtottak végre a tervezeten, a szakemberek ugyanis arra figyelmeztették a törvény kiagyalóit, hogy jogszabály-tervezetük hemzseg a joghézagoktól.

Furcsaságok sora

Vannak olyan vásárlási formák, amelyek természetük szerint nem bírnák ki a vasárnapi tilalmat. A koporsókészítő kisiparosok például közölték, hogy a temetkezési vállalatok nem tudják majd eladni a koporsókat, ha bevezetik a boltzárat. Hasonlóan durva része a szabályoknak, hogy az ital- és élelmiszer-automaták sem üzemelhetnének a tiltott vasárnapokon.

Ráadásul még egy ennél is furcsább körülményre hívta fel a figyelmet a Legfőbb Ügyészség. Eszerint a törvény megszegéséért nem csupán azok sújthatók két évig terjedő szabadságvesztéssel, akik kinyitják a boltot, hanem a vásárlóik is.

A Szolidaritás kereskedelmi főnöke szerint az aggódók félreértik a törvény szövegét. Senki sem fog egy vasárnapi vevőt sem a börtönbe küldeni. Módosításokat kezdeményeznek, hogy a szándékos félreértelmezéseket kiküszöböljék, és hogy ne ijesztgethessenek senkit például azzal, hogy vasárnap nem adhatja el a saját autóját a szomszédjának.

Puhítások

A módosítások között az is szerepel, hogy a törvény megszegőit ne szabadságvesztéssel, hanem pénzbüntetéssel sújtsák. Szerepel az árufeltöltés lehetővé tétele is, amit a korábbi változat tiltott. Egyértelmű lesz az internetes üzletek tevékenységének szabályozása is: meg lehet majd rendelni az árut, ám ezen a napon azt nem szállíthatják ki.

A kormány a törvény még enyhébb formáját támogatná, noha eredetileg áldását adta a miniszterelnök, a pénzügyminiszter, sőt az országot ténylegesen vezető Jaroslaw Kaczynski, a kormánypárt, a Jog és Igazságosság elnöke is a szakszervezeti javaslatra. Mára a tűz kialvóban van, ugyan a szaktárca dolgozik a javaslaton, de nem lehet tudni, mikor lesz kész vele.

Rossz példa

Az továbbra is kulcskérdés, veszít-e és ha igen, mennyit a gazdaság a vasárnapi boltzáron. Elemzők szerint legalább 36 ezer személyt bocsátanak el állásából, a boltok forgalma pedig 10 milliárd zlotyval (720 milliárd forint) fog csökkenni egy év alatt. A büdzsé 1,8 milliárdos veszteséggel számolhat.

A kormány a havi két vasárnapi zárva tartást arra használná, hogy megfigyelje annak hatásait. Ki akarják deríteni azt is, nem lenne-e jobb, ha az önkormányzatok dönthetnének helyi hatáskörben a nyitva tartásról. A törvény legkorábban 2018-tól lépne hatályba. Hogy miért? A PiS fél a magyar példa megismétlődésétől - vélik a Gazeta Wyborcza szakírói. A lengyel társadalom ugyanis nagyon megosztott ebben a kérdésben.

HOZZÁSZÓLÁSOK