Ki lesz Putyin utóda? Fellángolt a harc

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter 2012-es kinevezése óta először adott hosszú interjút munkájáról, amit szakértők úgy értelmeznek, hogy bejelentkezett a miniszterelnöki és hosszabb távon akár az elnöki posztra. Ő csak a harmadik, aki ezt teszi.
Komócsin Sándor, 2019. október 8. kedd, 18:15
Fotó: Reuters

Hogyan lehet kampányolni egy olyan választáson, ami nem folyik, vagy lobbizni olyan intézkedések ellen vagy mellett, amelyeket valaki ellenez vagy támogat? A putyini Oroszországban manapság a kérdésben foglalt ellentmondáshoz hasonlóan ellentmondásos válasz adható erre a kérdésre: hangosan kell megszólalni, de úgy, hogy ez ne tűnjön nyilvános kampányolásnak. Akárhogy is van, azt láthatjuk, hogy Oroszországban, ahol hosszú évek óta az igazodás és a múltba révedés volt az úr, megjelent a jövő megragadásáért folytatott verseny.

Így értékeli Mark Galeotti politológus professzor, Oroszország-szakértő a Moscow Timeson megjelent véleménycikkében Szergej Sojgu védelmi miniszter (képünkön jobbra) minapi sajtóinterjúját. A 64 éves Sojgu nyilvános életrajza szerint a mongol határ mentén fekvő, sámánjairól ismert, kelet-szibériai Csandarban született. A kuzseget törzsből származó apja a szovjet kommunista párt egyik helyi vezetője volt. Sojgu építőmérnöki diploma és a közgazdaság-tudományi kandidátusi cím megszerzése után 1991 és 2012 között valamennyi orosz kormányban a rendkívüli helyzetekkel foglalkozó minisztérium vezetője volt, ezután vette át a hadügyi tárca irányítását.

Komoly vezető

Az elmúlt hét évben nem adott nagy interjúkat, de sokszor feltűnt Vlagyimir Putyin környezetében, amint éppen jelentést tesz az államfőnek, vagy együtt vadásznak, vagy hegyet másznak. Emellett a katonai gyakorlatokról megjelent tudósításokban is feltűnt, amit irányítja a dolgokat. Így azt mondhatjuk, hogy egyszerre rejtőzködő és jól látható figurája a putyini elitnek. A hosszú beszélgetés jelentős része arról szól, milyen fontos szerepet játszott az orosz fegyveres erők megújításában és sikeres akcióiban, mindenekelőtt a szíriai katonai beavatkozásban, ahol az orosz katonák jól felszerelt, ádáz ellenfeleket győztek le - Sojgu parancsnoksága alatt.

Az interjúban emellett sokszor előkerül korábbi építőipari karrierje, ami azt hivatott bizonyítani, hogy a szakemberből politikussá avanzsált miniszter praktikusan gondolkodik, nem riad meg a nehéz feladatoktól, bármiről is legyen szó. Hogy, hogy nem megemlíti álmát, amelyben hátra hagyja a kényelmes moszkvai tisztviselői életet, és a szibériai úttörők nyomába lépve elindul a vad keletre, hogy átformálja azt. Jó példa erre a bratszki vízerőmű felépítése (remélhetően ezt a teljesítményt nem az ahhoz használt kényszermunka és terror alkalmazásával ismételné meg).

Miniszterelnöki ambíciók

Nem nehéz az interjút úgy olvasni, hogy abban Sojgu bejelentkezik Dmitrij Medvegyev miniszterelnök helyére, ami ugródeszkául szolgálhat az elnöki székhez, amennyiben Vlagymir Putyin jelenlegi mandátumának 2024-es lejártakor visszavonulna. Medvegyevet mint utódot sokszor leírták már, de tévedtek. Ennek fő oka az, hogy tökéletesen végzi a dolgát a putyini szereposztásban: irányítja az állami bürokráciát, és ha valami rosszul sül el a kormányzásban - ilyen volt például a nyugdíjkorhatár emelése -, azért elviszi a balhét főnöke helyett. Lojális és hatékony.

Mindez persze érdektelen lehet, miután a politika egyik legfontosabb eleme a várakozások felismerése, ami jelen esetben változásról is szólhat. Ha tetszik Putyinnak, ha nem 2019-ben Oroszországban 2024-ről szólt a politika, arról, hogy meddig marad még hatalmon a közel húsz éve regnáló államfő. A potenciális utódjelöltek vagy önjelöltek talán szívesen rejtőzködtek volna tovább, ám ebben a hangulatban elő kellett lépniük a homályból, mert a politika másik fontos eleme a kezdeményezés, azaz a hatalomért folyó versenyben a lendület megszerzése. Aki ebben lemarad, az a partvonalra kerül.

Jelöltek

Eddig Makszim Oreskin gazdaságfejlesztési miniszter kotyogta ki ambícióit - meglehetősen kétbalkezesen, mert arról beszélt, hogy bizony-bizony államfőnek lenni nehéz munka, értsd: azért megbirkózna vele. A másik nyílt versenyző Szergej Csemezov, a Rosztyeh technológiai óriás vezérigazgatója. Ő óvatosabb volt: az RBC üzleti lapnak nyilatkozva fényezte technokrata és üzletemberi képességeit, emellett konkrét ötletekkel is előállt a digitális kereskedelem bővítésétől a fegyverkereskedelmen és a hulladékfeldolgozáson át az útdíj bevezetésééig.

Csemezov ezentúl egyfajta liberális figurának mutatja magát. Bírálta például a moszkvai tüntetőkkel szembeni kemény rendőri fellépést, kiállva amellett, hogy ellenzéki jelöltek is bekerülhessenek a főváros önkormányzatba. Sojgu ezzel szemben a patrióta kártyára tette fel a továbblépését: a hivatalos ideológiának megfelelően ostorozta például a Nyugatot, amely szerinte (is) a demokrácia védelmének álcázva le akarja rombolni Oroszországot, hogy lakóit rabszolgasorsba hajtsa.

Putyin dilemmája

Csemezov és Sojgu orosz viszonylatban nyílt kampányolása nehéz helyzetbe hozza minden oroszok elnökét. Várhatóan más utódönjelöltek úgy érzik majd, hogy gurítaniuk kell valamit, ha nem akarnak lemaradni a "trónért" folyó versenyben. Minél inkább kibontakozik ez a folyamat, annál inkább ingóbbnak látszik majd Medvegyev széke, és Putyinnak előbb-utóbb jeleznie kell, hogy mit választ: megtartja a jelenlegi kormányfőt vagy lecseréli őt valamelyik bejelentkezőre. Ha megpróbálja visszaszorítani a versenyt, azzal önkéntelenül azt jelzi, hogy kitart "szomorú bohóca" mellett, ahogy az oroszok minősítik a kormányfőt - véli a Moscow Times cikkírója.

Az orosz államfő elmúlt majdnem húszéves regnálása alatt szerette célzásokkal és pletykákkal jelezi a szándékait, ám ez most használhatatlannak látszik, mert a kettős utódlási verseny láthatóvá vált. Akár akarja, akár nem, ő az egyszemélyes zsűri a megindult kormányfői-államfői castingban, tőle várja mindenki, hogy utat mutasson nem csupán a miniszterelnöki, hanem végső soron az elnöki utódlás ügyében is.

HOZZÁSZÓLÁSOK