Donald Trump hétfőn érkezett háromnapos állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként Londonba. Az uralkodó este a Buckingham-palotában - a királyi család első számú londoni rezidenciáján - az ilyen események alkalmából szokásos díszes banketten látta vendégül az amerikai elnököt és feleségét, Melania Trumpot.

A rendezvényen 170 meghívott vendég vett részt, köztük Károly trónörökös, Vilmos cambridge-i herceg - Károly és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia, aki édesapja után majdan szintén az Egyesült Királyság uralkodója lesz -, valamint Theresa May brit miniszterelnök.

Jeremy Corbyn, a Munkáspárt - a legnagyobb brit ellenzéki erő - vezetője ugyanakkor nem ment el a díszvacsorára, és nem volt jelen a banketten Sir Vince Cable, a második legnagyobb ellenzéki brit párt, a Liberális Demokraták vezetője sem. Mindketten az amerikai elnök politikai nézetei elleni tiltakozásul maradtak távol a rendezvénytől. Corbyn hétfőn bejelentette, hogy a Trump-látogatás ellen keddre szervezett tömegtüntetésen viszont jelen lesz és fel is szólal.

A világ megváltozott

Köszöntőjében a királynő hangsúlyozta: a nyugati szövetségesek normandiai partraszállásának közelgő 75. évfordulója is a közösen elért vívmányokra hívja fel a figyelmet. Hozzátette: a második világháborúban együtt hozott áldozatok után Nagy-Britannia és az Egyesült Államok a többi szövetséges országgal együtt nemzetközi intézményrendszert épített ki annak biztosítására, hogy ne ismétlődhessenek meg a konfliktus borzalmai.

"A világ azóta megváltozott, de mi folyamatosan szem előtt tartjuk e szerveződések eredeti célját", az országok együttműködését a nehezen kivívott béke megőrzése végett - fogalmazott a brit uralkodó.

II. Erzsébet királynő kiemelte a szoros kétoldalú gazdasági kapcsolatokat, felidézve, hogy a két ország a legnagyobb befektető egymás gazdaságában, és az Egyesült Államokban tevékenykedő brit vállalatok több mint egymillió amerikainak adnak munkát.

Trump elégedett

Válaszköszöntőjében Donald Trump kifejezte háláját azoknak a brit és amerikai katonáknak, akik vereséget mértek a náci rezsimre, és milliókat szabadítottak fel a zsarnokság alól. Az amerikai elnök közvetlenül a hétfő esti bankett előtt Twitter-bejegyzésben adott kifejezést elégedettségének is amiatt, hogy londoni látogatása milyen jól alakul.

Trump bejegyzése szerint hatalmas tömegek gyűltek össze az ő köszöntésére. Hozzátette ugyanakkor, hogy tiltakozókat egyáltalán nem látott, de meggyőződése szerint "az álhírgyártók keményen dolgoznak majd azért, hogy megtalálják őket".

Megkezdődtek már a felszabadító tárgyalások

A brit EU-tagság megszűnésének (brexit) folyamatára utalva, ugyanebben a Twitter-bejegyzésben Trump lehetségesnek nevezte egy nagyszabású kereskedelmi egyezmény megkötését a brit kormánnyal, amint az Egyesült Királyság "megszabadul bilincseitől". Az amerikai elnök szerint már kezdődnek is erről a tárgyalások.

Donald Trump elnöki különrepülőgépe, az Air Force One hétfő reggel szállt le a Londontól északra fekvő Stansted repülőtéren. Az elnök és felesége innen helikopterrel először Woody Johnson londoni amerikai nagykövet rezidenciájára utazott, majd délután, ugyancsak helikopterrel megérkeztek a Buckingham-palotába, és ezzel hivatalosan is kezdetét vette a látogatás.

Az uralkodó ebéden látta vendégül az elnöki házaspárt, majd Trump és felesége Károly hercegnél és hitvesénél, Kamilla cornwalli hercegnőnél tett látogatást rezidenciájukon, a közeli Clarence House-ban.

Diplomáciai incidens

Trump látogatása komoly diplomáciai incidenssel kezdődött, az amerikai elnök ugyanis még a repülőgép fedélzetén, a leszállás előtt néhány perccel sértő megjegyzésekkel teli Twitter-bejegyzést tett közzé Sadiq Khanról, London munkáspárti polgármesteréről.

Khan előzőleg bejelentette, hogy ő sem hajlandó részt venni az uralkodó által az amerikai elnök tiszteletére rendezett hétfő esti állami banketten. A londoni polgármester a Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozva kifejezte azt a véleményét is, hogy nem lett volna szabad "vörös szőnyeggel fogadni" Nagy-Britanniában Donald Trumpot.

Erre reagáló Twitter-bejegyzésében Trump "teljesen érzéketlen lúzernek" nevezte Sadiq Khant, és azt írta róla, hogy londoni polgármesterként "rettenetesen rossz munkát végez". Sadiq Khan szóvivője az amerikai elnöki tisztséghez méltatlan, gyermeteg sértegetésnek nevezte Trump Twitter-bejegyzését.

Üzleti főrumot tart Trump

Donald Trumpot kedden Theresa May miniszterelnök fogadja a Downing Streeten. A megbeszélésen számos nagyvállalati vezető is jelen lesz. Kedden először az üzleti fórumon találkoznak, majd a Downing Streeten fogadja az amerikai elnököt a brit kormányfő.

A londoni miniszterelnöki hivatal előzetes tájékoztatása szerint a St. James-palotában tartandó üzleti értekezleten öt brit és öt amerikai óriáscég - a BAE Systems hadiipari vállalat, a GlaxoSmithKline gyógyszergyártó, a National Grid energiaelosztó hálózat, a Barclays bankcsoport, a Reckitt Benckiser egészségápolási és higiéniai fogyasztási cikkeket forgalmazó óriásvállalat, illetve a JP Morgan nagybank, a Lockheed Martin biztonságtechnológiai és repülőgép-ipari konglomerátum, a Goldman Sachs International bankcsoport, a Bechtel építőipari beruházó és a Splunk globális szoftverfejlesztő vezérigazgatói vesznek részt. Ezek a cégek jelen vannak a brit és az amerikai gazdaságban egyaránt, és összesen 176 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak.

Szabadkereskedelmi megállapodásra gyúrnak

A Downing Street szóvivője szerint Theresa May miniszterelnök a találkozón kifejti, hogy a jelenleg is intenzív brit-amerikai gazdasági kapcsolatrendszer még tovább bővíthető lenne egy kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodással.

London bízik abban, hogy a brit EU-tagság megszűnése után az amerikai kormány hajlandó lesz kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás megkötésére Nagy-Britanniával.

Trump - elődje, Barack Obama ezzel homlokegyenest ellentétes álláspontját elvetve - hétfői Twitter-bejegyzése előtt is többször jelezte, hogy az Egyesült Államok kész gyorsan egy ilyen egyezmény kidolgozására a brexit után.

Obama 2016 áprilisában, nem sokkal a brexitről döntő népszavazás előtt tett londoni látogatásán nagy feltűnést keltve azt mondta: Washington az Európai Unióval folytatott kereskedelmi tárgyalásokra összpontosítja figyelmét, Nagy-Britannia pedig "a sor végére kerül", ha távozik az EU-ból.

Donald Trump viszont már az elnökválasztási kampányban hangsúlyozta, hogy ha bejut a Fehér Házba, akkor Nagy-Britannia "nem a sor végére, hanem a sor elejére kerül" az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi tárgyalásokon, és ezt elnökként is többször kijelentette.
Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia egymás gazdaságainak egyaránt legnagyobb egyedi befektetője, a kölcsönös befektetési állomány értéke eléri az ezer milliárd dollárt, a kétoldalú kereskedelem értéke tavaly 190 milliárd font (70 ezer milliárd forint) volt.

Az amerikai gazdaságban tevékenykedő brit cégek egymillió amerikait, a Nagy-Britanniában jelenlévő amerikai vállalatok egymillió brit munkavállalót foglalkoztatnak.