Felszámolják a "dzsungelt" Calais-ban

Az észak-franciaországi Calais-ban hétfőn megkezdődött a dzsungel néven is ismert migránstábor felszámolása, a menedékkérők kora reggeltől annál a pontnál gyülekeztek, amelyet a hatóságok a tábor kiürítéséhez kijelöltek - állapította meg egy helyszíni tudósító.
MTI, Napi.hu, 2016. október 24. hétfő, 09:19

A 444.hu a BBC-re hivatkozva azt írja, több mint 1200 francia rendőr vezényeltek ki a franciaországi Calais-hoz, hogy megkezdjék az ott felépült menekülttábor felszámolását. A francia hatóságok szerint közel hétezer ember tartózkodhat a táborban. Az ott lakók a bőröndjeikkel, csomagjaikkal az egyik hangár előtt sorakoztak, hogy átszállítsák őket az ország különböző pontjain kialakított 287 átmeneti befogadóközpontba. Már az első nap 2400 embernek el kell hagynia a telepet.

A fokozott rendőri készültségre azért van szükség, mert néhányan továbbra is Nagy-Britanniába szeretnének eljutni, ezért várhatón ők tiltakozni fognak az elszállításuk ellen. Emiatt már a hétvégén is voltak összecsapások.

Ugyanakkor Nagy-Britannia belement abba, hogy befogadjon néhányat a táborban tartózkodó, kísérő nélküli gyerekek közül, akik becslések szerint 1300-an lehetnek.

HOZZÁSZÓLÁSOK