Az Abbott Laboratories termékével kapcsolatban ugyanakkor még sok a fenntartás: az engedélyezés ugyanis úgy történt meg, hogy még nem bizonyított, vajon a felszívódó sztent biztonságosabb-e, mint a régi, fém-implantátum.

A sztent speciális drótháló, amelyet többek között az érsebészetben alkalmaznak az elzáródott erek tágítására, a vér áramlásának biztosítására. A beültetett sztent általában a beteg élete végéig a szervezetben marad, ám az amerikai szakemberek régóta aggodalmakat fogalmaznak meg annak biztonságosságával kapcsolatban, illetve túlságosan is költségesnek találják, sok biztosító nem is hajlandó bevenni a szolgáltatásai közé.

Az Egyesült Államokban, ahol évente mintegy 370 ezer ember hal meg a szívkoszorúér szűkülete miatt, szintén régóta folynak kísérletek felszívódó sztentekkel, de beültetésük engedélyezésére csak kedden került sor. A gyógyszerfelügyeleti hatóság ugyanakkor csakis amerikai forgalmazásra engedélyezte a chicagói gyógyszergyártó új termékét, amely műanyagszerű anyagból készül, és megalkotói szerint három év alatt szívódik fel az emberi szervezetben.

A Virginia Egyetem professzora, George Vetrovec kardiológus az amerikai közszolgálati rádiónak nyilatkozva elmondta: az új technológia feltételezhetően jobb a réginél, de évekre lesz szükség, hogy erről megbizonyosodjanak. A szívgyógyász tagja volt annak az FDA-bizottságnak, amely javasolta a felszívódó sztent alkalmazását.

Más szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy a felszívódó sztent engedélyezése előtt nem tisztázták az allergiás reakciókból, fertőzésekből és belső vérzésekből eredő komplikációk kockázatait.

Képünk illusztráció.