Az orosz haditengerészet olyan harci eszköz újbóli hadrendbe állítását fontolgatja, amelynek létezéséről a szakértőkön kívül szinte senki sem tudott, a nyugati szövetség mégis olyan veszélyesnek tartotta, hogy a kilencvenes években a stratégiai bombázókkal és a ballisztikus rakétákkal együtt ragaszkodott leszerelésükhöz.

Mindössze két héttel azután, hogy bejelentették: újrakezdik a Tu-160-as Blackjack szuperszonikus stratégiai nehézbombázók és rakétahordozók gyártását és korszerűsítését, most közölték, hogy visszatér az oroz arzenálba az Mi-14-es tengeralattjáró-vadász helikopter.

A Mi-14-es bár a haditengerészeté, parti állomásoztatásra tervezték és kétéltű, vagyis képes a víz felszínén lebegni és úszni. Az elsődleges célpontját jelentő tengeralattjárók ellen egy torpedót, 12 darab 64 kilogrammos vagy 8 darab 120 kilogrammos mélyvízi bombát vethet be.

Ami azonban rendkívülivé teszi, az az egy kilotonnás hatóerejű, 1600 kilogrammos tengeralattjárók elleni atombomba, amely 800 méteres sugarú körben mindent elpusztít a víz alatt. A helikopter 5,5 órányi repülőidőre és összesen 1100 kilométeres távolság megtételére képes. Mint eredetileg, a gyártást a kazanyi helikoptergyár végezné (KVZ).

Várhatóan az első szakaszban 10 hadrendből kivont gépet hoznak helyre, majd korszerűsítik azokat, a harmadik szakaszban pedig megkezdik teljesen új változatának sorozatgyártását.