Fenyegetés, anyázás - bezsarolt az EU

Az EU, az IMF és az ECB állítólag megfenyegette az athéni kormányt, hogy ha nem enged közvetlen betekintést a költségvetésébe, akkor nem kap újabb pénzt a donoroktól. Előzőleg a német köztelevízió kompromittáló dokumentumfilmet sugárzott a görög pénzügyminiszterről.
Napi.hu, 2015. március 10. kedd, 15:39
Fotó: Reuters

Mario Draghi, az Európai Központi Bank (ECB) elnöke figyelmeztette a görög kormányt, hogy Görögország csak akkor kaphat további hitelt az országot finanszírozó EU-tól és IMF-től, ha lehetővé teszi az EU, az ECB és az IMF szakértőinek a költségvetés számainak athéni ellenőrzését - jelentette a Bloomberg két brüsszeli tisztviselőre hivatkozva. Draghi hétfőn beszélt Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszterrel.

Világossá tette, hogy csak így tudják kideríteni, hogy valójában mennyi pénz hiányzik a kasszából. A nevük elhallgatását kérő források azt is hozzátették az információhoz, hogy az ECB-n kívül az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutalap is hasonló jelzést küldött Athénba. Végül a felek állítólag abban maradtak, hogy a néhai trojka szakértői szerdától kezdhetik el helyszíni vizsgálatukat. Az információt sem az ECB, sem Varufakisz nem erősítette meg.

Egy szakértő azt is elmondta a Bloombergnek, hogy lehetetlen kívülről elvégezni a költségvetés auditálását. Athénnek több száz kormányhivatalnokot kellene Brüsszelbe küldenie, ha mindenképpen el akarná kerülni ezt. A meg nem erősített hír érdekes annak tükrében, hogy Varufakisz hétfői sajtótájékoztatóján még technokratát titkos társaságának minősítette a trojka delegációját, amely olyan hatáskörrel jár el az görög főváros hivatalaiban, mintha egy gyarmatosító hatalmat képviselne.

Adok-kapok

A német köztelevízió, az ARD hétfőn olyan dokumentumfilmet mutatott be, amelyben Varufakisz brutális megjegyzésekkel illette mind saját országának anyagi helyzetét, mind a görög válság kezelésére vállalkozó országok erkölcseit. Hogy a marxista közgazdász professzor szavai mikor hangzottak el, az nem derült ki, de a kedd reggeli német lapok szerkesztőit ez láthatóan nem is érdekelte - derült ki a Reuters tudósításából.

A film a görög adósságválságról szólt. Az ARD egy napon sugározta azzal, amikor az eurózóna pénzügyminiszterei (eurócsoport) újra napirendre tűzte az athéni kormány reformjavaslatainak tárgyalását. Ezek elfogadása a feltétele annak, hogy utat nyissanak az ország finanszírozása előtt. A "technikai tárgyalások" szerdán kezdődnek, a benyújtott fél tucatnyi görög vállalást - köztük az adóhatóság "megerősítését" az adóelkerülőket lebuktató önkéntesekkel - a jövő héten továbbiak követhetik.

Bűntett

Okos emberek Brüsszelben, Frankfurtban (az Európai Központi Bank székhelyén) és Berlinben pontosan tudták 2010 májusában, hogy Görögország soha nem fogja visszafizetni adósságait - mondta Varufakisz a dokumentumfilmben az első EU-IMF kedvezményes hitelre célozva, amelyet fél évvel azt követően kaptak meg a görögök, hogy az akkori kormány 2009 őszén elismerte: több mint tíz éven át meghamisították a költségvetési adatokat, hogy kisebbnek tüntessék fel az ország tartozásait a valóságosnál.

Az akkori hitelt megszavazó döntéshozók ennek ellenére úgy tettek, mintha Görögország nem lenne csődben - folytatta Varufakisz minden bizonnyal még nem országa pénzügyminisztereként nyilatkozva. Úgy tettek, mintha csak átmeneti pénzzavarban lenne Görögország, mintha nem lenne elég könnyen pénzzé tehető (likvid) forrása tartozásai törlesztésére.

Valójában a világ legnagyobb államcsődjében lévő országnak adtak hitelt, mintha valamiféle hozzá nem értő, harmadosztályú bankárok lennének. Ezzel az emberiség elleni bűntettet követtek el - idézte a Reuters a görög politikus szavainak német fordítását. Kemény mondatok, de tény hogy számos közgazdász szakértő, főként a görögök körében tipikusnak mondhatók a hasonló megjegyzések.

Húzzanak el!

Az ARD hangulatkeltése nem maradhatott hatástalan abban a német környezetben, ahol az utca embere és a politikusok is egyre kevésbé hajlandóak további hiteleket nyújtani a görögöknek. A Bild napilap kiemelte Varufakisz megjegyzéseit a címoldalára és szerkesztőségi cikkben követelte, hogy az európai vezetők semmilyen további pénzügyi támogatást ne adjanak Görögországnak. Az athéni kormány úgy tesz, mintha mindenkinek úgy kellene táncolnia, ahogy a görögök fütyülnek, ám véget kellene vetni ennek az őrültségnek. Európának nem kellene hagynia, hogy hülyének nézzék - szól a kommentár.

Cáfolatok

Látva ezt a hátteret nem meglepő, hogy az eurócsoport ülésének hangulata a hírek szerint messze van a szívélyestől - írta az athéni ekathimerini.com hírportál. Michael Noonan ír pénzügyminiszter azt mondta újságíróknak Brüsszelben, hogy a tárgyalásokat görög részről a továbbiakban miniszterelnök-helyettesi szinten folytatják. Ezt a görög kormány pánikszerű gyorsasággal cáfolta, mondván: továbbra is a pénzügyminiszter az illetékes.

Varufakisz finomította a hét végén elhangzott mondatait, amelyek arról szóltak, hogy népszavazás elé vihetik a görög kormány reformterveit, ha az eurócsoport elutasítja azokat. Ha a nép a referendumon igent mondana ezekre, az egyet jelentene azzal, hogy nemet mondana az euróra. A politikus szerint félreértették mondandóját, nincs szó a referendum lehetőségéről.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

kasszandra, 2015.03.12 16:28

@juliann: Arra én is gondoltam, hogy ott "könnyebb" megkeresni, itt meg jobban lehet belőle élni. Ilyen már most is van. De akinek ott nő fel a gyereke az megint probléma, mert nem jön./a gyerek/ Ott drága az öregotthon. Itt meg az ottani nyugdíjból urasan meg lehet élni. Nem is muszáj öregotthonba menni.
Az elvándorlók jobb életét ki fizeti meg? Akik maradnak.
Jónak írom. Bocsi, ez nem bántás akar lenni, csak töprengek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

juliann, 2015.03.11 19:02

@kasszandra: Miért lesz muszáj? És mikor?
A munkavállalók rétegenként kényszerülnek !
A vásárlóerejük évente 2%-ot csökken !
50-60 éves korukban elfogy a türelmük !
Például ,egy éve jött a törvény ,aki a lakásban dohányzik ,annak a lakásbérlete felmondható !
Kettö hónapja jött a törvény ,aki az erkélyen dohányzik ,a szomszédok részére kártérítést kell fizetni !

Mi lesz még ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Minorkavidor, 2015.03.11 17:31

Zodiakus, 2015. március 11., szerda 9:00,,

Tévedsz: 1981-2009-ig dőzsöltek az eu-s támogatásból következmények nélkül. Ez 28 év. Utána is volt 2-3 jó évük, így összesen 30-31 év.:))

Amúgy a görögök 1831 óta irodó független államiságuk felét államcsődben töltötték. Nagy spilerek ezek:))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kasszandra, 2015.03.11 14:36

@juliann: Miért lesz muszáj? És mikor?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

juliann, 2015.03.11 14:13

@Caleidos: Kérdés, hogy lesz-e kedvük visszajönni.

Válasz:::90 %-nak muszály lesz !

A számukat felmérni nehéz...Sok három hónapig megy,egy hónapig visszatér,utána ÙJBÒL megy !

A gazdaságot pedig könnyű lenne beindítani, csak
a lehetőségeket kellene felmérni,

Kérdés:::Kinek áll érdekében ?

a bank tudna adni pénzt (feltéve, ha akarna is).

Kédés:::Hogy érted ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html