A katolikus egyházfő a Szentlélek eljövetelének a mai világhoz szóló üzenetéről beszélt, és harmóniát, összetartó emberi közösséget szorgalmazott.

Ferenc pápának a Szent Péter téri szabadtéri oltárnál bemutatott miséjét több tízezren követték a helyszínen. Hívők és turisták esernyővel védekeztek a tűző nap ellen. A misén kínaiul az egyházért, franciául a népekért és kormányzóikért, szuahéli nyelven az üldözött keresztényekért, portugálul a papi hivatásért, japánul a szegényekért és szenvedőkért imádkoztak.

Pünkösdvasárnap délben a római Pantheon tetőnyílásából vörös rózsaszirmok hullottak, a Szentlélek alászállását jelképezve: 43 méter magasból a római tűzoltók varázsoltak vörös sziromesőt az ókori épület közepébe, amely ma templomként is működik.
Pünkösdhétfő Olaszországban nem piros betűs ünnep az 1969-es liturgiai naptárreform óta.

A pápa homíliájában azt mondta: Jézus halála után a tanítványok, vagyis az akkori kor fiataljai kétségek és félelem közepette, zárt ajtók mögött éltek. A Szentlélek eljövetele adott nekik távlatot, bátorságot, örömöt és új reményt. "A Szentlélek nem elvont fogalom, hanem a legkonkrétabb és a legközelebbi, amely képes megváltoztatni életünket, a Szentlélek harmónia" - hangsúlyozta a pápa.

Nem csodákra és nem arra van szükség, hogy eltűnjenek a nehézségek, hanem belső békére: "ez a belső béke szívünket a tenger mélyéhez teszi hasonlóvá, amely akkor is nyugodt, amikor felületét hullámok verdesik". A pápa szerint ilyen összhangra és lelki békére van szüksége az emberiségnek jelenleg. Annál is inkább, mert rohanó, pattanásig feszült, csakis azonnali megoldásokat kereső korunkat harmónia helyett mély megosztottság uralja: "van akinek túl sok van, másnak semmije sincsen, van aki száz évig igyekszik élni, mást megszületni sem engednek".

Ferenc pápa szerint a digitális kor távolságot, valódi közösség helyett közösségi oldalakat teremtett.

A katolikus egyházfő felhívta a figyelmet: a mástól való félelem arra készteti az embereket, hogy csak a hozzájuk hasonlókkal alkossanak közösséget, ami pedig szekták születéséhez vezethet. Mindig ott van a kísértés, hogy "fészkeket" építsünk: a saját csoport, a saját preferenciák mentén gyűljünk össze, azonos az azonossal, allergiásan bármiféle "szennyeződésre". A fészektől a szekta csak egy kis lépés - mondta a pápa.