Már a Dél-afrikai Köztársaságban is egymilliónál több fertőzött van

Meghaladta az egymilliót a koronavírus-fertőzöttek száma a Dél-afrikai Köztársaságban, elsőként az afrikai földrészen. A kormány hétfőn szigorításokat vezetett be a vírus terjedésével szemben, egyebek között betiltották az alkoholárusítást, és az egész országra kiterjedő éjszakai kijárási tilalmat vezettek be - írja az MTI.
Szabó Dániel, 2020. december 28. hétfő, 21:21
Fotó: Getty Images

Az egészségügyi minisztérium vasárnap esti közlése szerint a járvány második hulláma által sújtott országban 1 004 413 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak március óta.

A Dél-afrikai Köztársaságban terjedőben van a vírus új, fertőzőbbnek vélt változata.

John Nkengasong, a pán-afrikai Africa CDC egészségügyi szervezet vezetője szerint az új variáns gyorsan terjed Dél-Afrikában, és valószínűleg a leginkább felelős a járvány második hullámáért a térségben.

Számos ország vezetett be korlátozásokat a Dél-Afrikából érkező utazókkal szemben a mutálódott variáns azonosítása óta.

Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök televíziós beszédében bejelentette: a kabinet úgy határozott, hogy szigorítanak a korlátozásokon, azonnali hatállyal. Ennek értelmében teljes mértékben betiltják az alkoholárusítást, széles körben eltörölnek tervezett eseményeket, és jogilag kötelezik az embereket a nyilvános maszkviselésre. Az egész országra kiterjedő éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be, ennek értelmében tilos a lakhelyet elhagyni este 9 és reggel 6 óra között. Lezárják a nyilvános parkokat, a strandokat, a gátak, a folyók környékét és az uszodákat a gócpontok környékén. Az elnök szerint egy sor kerületet és települést tettek a gócpontként nyilvántartott települések listájára, amelyek további szigorításokra számíthatnak.

Dél-Afrikában az egész országra kiterjedő mozgáskorlátozást vezettek be március végén, amin végül enyhítettek néhány hónap után, majd szigorítottak rajta az ünnepi időszakra.

A koronavírus ehhez képest viszonylag lassan terjed az afrikai földrészen a többi kontinenshez képest.


HOZZÁSZÓLÁSOK