Akár a kétszázat is elérheti a líbiai kormányellenes tüntetések halálos áldozatainak száma, és a piacok feszült figyelemmel kísérik a világ egyik legnagyobb kőolaj-exportőre helyzetének alakulását. Az elégedetlenség hulláma véget vethet Moamer Kadhafi 42 éves uralmának, amely alatt a petrodollárok ugyan szépen felduzzasztották az államkincstárat, de az átlag polgárnak nem sokat nyújtottak. A valutatartalék 105 milliárd dollár, a Nemzetközi Valutaalap legújabb adatai szerint az export értéke tavaly 47,8 milliárd dollár volt - ebből 46,3 milliárdot az olaj- és gázexport hozott.

A 6,5 millió lakosú Líbia Észak-Afrika leggazdagabb országa, az egy főre eső GDP tekintetében kelet-európai szinten van - írta az afrol News. Az árak ennek megfelelően magasak, miközben a munkanélküliek aránya 30 százalék, a fiatalok körében 40 és 50 százalék között van. A líbiaiak 20 százaléka írástudatlan.

Létkérdés volna a gazdaság diverzifikálása, de ez leginkább a szakértők többsége által megalomániásnak minősített nagyberuházások formájában jelent meg. Az elméletileg munkahelyek tízezreinek megteremtésére képes gigaprojektek - csatorna-, út- és vasútépítések - realizálásának jogát a nemzetközi tendereken külföldi cégek nyerték el, amelyek nemcsak saját szakértőiket hozzák, de leggyakrabban még a szükséges munkaerőt is, akiknek az ellátásához szükséges élelmiszert is nagyrészt importálják.

Ráadásul a beruházásoknak gazdasági szempontból nincs sok értelmük. Jelenleg folyik a Kelet-Nyugat vasútvonal építése, ami alig lakott területeken áthaladva köti össze az egyiptomi és a tunéziai határt. Tervezik egy a lakatlan Szaharát átszelő vonal építését is - ezt a munkát hozott anyagból és hozott munkaerővel egy kínai és egy orosz vállalat végzi. Az már egészen biztos: semmi sem lett a kormány egy évvel ezelőtt tett ígéretéből, hogy 2010-ben a nagy infrastrukturális beruházásoknak köszönhetően 50 százalékkal csökken a munkanélküliek száma.