A választók többsége, 68 százaléka helyesebbnek véli, ha a döntések inkább helyben születnek, nem mindenben a központ irányít - idézi a Népszava a Publicus legfrissebb budapesti közvélemény-kutatásából. Még a Fidesz-szavazók harmada is így vélekedik, a központosítási törekvéseket leginkább a Momentum szavazói (97 százalék) utasítják el.

A kormánypárt a 2019-es önkormányzati választások óta nagy erőkkel erodálja az önkormányzatok önállóságát. Hatásköröket vontak el, csökkentették a pályázati forrásokat és a települési bevételeket a helyhatóságok gyengítése érdekében. A kormány intézkedései főleg az ellenzéki irányítású településeket célozzák, de a Megyei Jogú Városok Szövetségének Gulyás Gergely kancelláriaminiszternek küldött január végi levele arra utal, hogy a fideszes polgármesterek sem örülnek az elvonásoknak.

Az életkor előrehaladtával egyre inkább teret nyer a központi irányítás hatékonyságába vetett hit. Ugyanakkor az iskolai végzettség nem befolyásolja az önkormányzatiságról való vélekedést: a legfeljebb 8 általános végzettek és a diplomások közel azonos arányban (65-68 százalék) bíznák a döntések javát az önkormányzatokra.

A válaszadók a Publicus által felsorolt 11 közszolgáltatásból csupán egyet bíznának inkább az államra: a kórházak működtetését. A köztisztaságot egyértelműen települési feladatnak tartják, a válaszadók 70 százaléka szerint a helyi tömegközlekedés megszervezése, a úthálózat fejlesztése és karbantartása, a bölcsődék és az óvodák működtetése, valamint a hulladékgyűjtés is önkormányzati teendő.