Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az idei év közepéig meglehetősen jól mentek a dolgok az eurózónában. A gazdasági növekedés két és fél éven át tartó recesszió után visszatért, a feldolgozóipar magára talált, ám a CNBC-nek nyilatkozó elemzők többsége szerint az övezetben visszajöhetnek a régi csúnya idők. Az elmúlt 40 év leghosszabb visszaesése után a második negyedévben 0,3 százalékkal nőtt a GDP január-márciushoz képest és a 17 tagállam majdnem mindegyike a feldolgozóipar növekedéséről számolt be még októberben is.

Ezt azonban rossz hír követheti délelőtt 11 órakor, amikor az Eurostat közli első becslését a harmadik negyedéves GDP alakulásáról. Ahelyett, hogy a szerény április-júniusi tempó gyorsulna, a szakértők még ehhez képest is lassulást várnak. A Daiwa Capital Markets befektetési cég mindössze 0,2 százalékos pluszt vár, amit az övezet perifériáján lévő Spanyolország, Görögország és Olaszország elhúzódó gyengélkedésével magyaráz.

Nő, növöget

Howard Archer, az IHS Global Insight tanácsadó cég európai ügyekben illetékes vezető elemzője szintén 0,2 százalékos negyedév/negyedéves ütemet jósol. Ez szerinte azt jelzi, hogy miközben folytatódik a közös európai valutát használó országok szerény kilábalása a recesszióból, egyelőre nincs elég erejük a tempó felpörgetésére.

A belső fogyasztás gyenge marad, részben a költségvetési megszorítások, részben a magas munkanélküliség, részben a gyenge bérnövekedés, részben a halvány hitelfelvételi lehetőségek miatt. A lakossági vásárlások csak lassan, visszaesésekkel bővülhetnek, és ez várhatóan jó ideig így folytatódik.

Kívülről gerjesztett euró

Az óvatos várakozásokat erősítik a legfrissebb vállalati gyorsjelentések - köztük a brit Vodafone-é és a Deutsche Posté - , amelyek "kihívásokat támasztó" európai üzleti környezetről számolnak be. Az exportot nehezíti, egyben erősíti a deflációs nyomást a viszonylag erős euró. Amíg az amerikai Fed nem kezdi meg a monetáris enyhítése visszafogását, addig nem várható javulás ezen a téren, miután az USA-ban generált pénzbőség miatt a tőke Amerikán kívül remél jó megtérülést hozó befektetéseket.

Az Európai Központi Bank (ECB) múlt heti kamatcsökkentését - az alapkamat 0,5 százalékról 0,25 százalékra mérséklődött - kevésnek tartják a szakértők, és ezzel egyetért Lorenzo Bini Smaghi, az ECB korábbi döntéshozója is. Szerinte a gazdaság ráncba szedéséhez szükség lenne az infláció növelésére - a pénzromlás üteme mélyen elmarad a bank kissé két százalék alatti céljától - és meg kellene állítani az euró felértékelődését.

Romló prognózis és hepiend

Az Európai Bizottság múlt heti jelentésében rontotta az eurózónára adott GDP-előrejelzését. Eszerint az idei 0,4 százalékos zsugorodást 2014-ben 1,1 százalékos bővülés követheti. Brüsszel emellett arra számít, hogy az övezet átlagos munkanélküliségi rátája 2015-ig megmarad a meglehetősen magas, 12,2 százalékos szinten.

Van azonban egy optimista elemző is. Igaz, hogy a GDP növekedése lomha marad, ami a kilábalás törékenységére utal, ám nem szabad elfelejteni, hogy a térség gazdasága óriási fordulatot hajtott végre idén - emlékeztet Chris Williamson, a Markit piackutató cég vezető közgazdásza. Tavaly még mély recesszióban vergődött a gazdaság, amiből 2013-ban ki tudott törni és az üzleti várakozások azt mutatják, hogy a folyamat kiterjedt, önfenntartó fellendüléssé erősödhet.