A lengyel orvosi kamara vezetője szerint az ukrán orvosok nem fognak tömegesen jelentkezni munkára Lengyelországban, mert a feltételek, amelyeket a lengyel egészségügy ajánl, egyáltalán nem vonzóak - tudósított a TOK FM rádió honlapja. Pedig a lengyel kormány meg akarja könnyíteni az Európai Unión kívüli országokból érkező orvosok alkalmazását.

Véleménye szerint az ukrán orvosok behozatala nem lehet általános gyógyír az egészségügy problémáira. Ugyanakkor az orvosok adminisztrációs feladatainak csökkentése sokat jelentene. Ma kevés orvos van a lengyel egészségügyben, és függetlenül attól, melyik országból érkezik, szükség van segítségre. Minél rosszabbul szervezett a rendszer, annál több emberre van szükség.

A szakminisztérium tervezete azért nem megfelelő, mert az az EU-n kívülről érkező orvosokat csak meghatározott helyen és meghatározott időben engedi dolgozni, azaz egy megadott kórházban, ahol az igazgató a legalacsonyabb fizetést adatja nekik. Ez egyfajta rabszolgaságot jelent.

Igaz ugyan, hogy az ukrán orvosok évek óta lengyelül tanulnak és honosítják a diplomájukat Lengyelországban, de ezt azért teszik, mert biztosak akarnak lenni abban, hogy szükség esetén egy szabad országban élhetnek. Hazájukban állandó veszélyben érzik magukat.

(A nyitókép forrása: ShutterStock.com.)