Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Magyarországon a 2018-as választás előtt Botka László szegedi polgármester akkor még az MSZP színeiben próbálkozott a "Fizessenek a gazdagok!" szlogennel a választási kampányban. Úgy tűnik, egy örökzöldet vett át, legalábbis a brit munkáspárt a december 12-ei előrehozott választások egyik fő témájául választotta a szupergazdagok sanyargatását - derül ki a CNBC tudósításából. Az ellenzéki párt azzal tüzeli szavazóit, hogy adataik szerint az ország leggazdagabb polgárai pénzelik legfőbb ellenfelüket, a Konzervatív Pártot, amiért cserébe az utóbbi kormányra kerülve adókedvezményekkel kedveskedik nekik.

A Munkáspárt összesítése szerint minden harmadik brit milliárdos támogatja anyagilag a torykat, ezen belül az ország 151 milliárdos vagyonával rendelkező polgárából 48 több mint 50 millió fontot (közel 18,5 milliárd forint, egy jókora focistadion ára) adott a konzervatívoknak 2005 óta. Tíz olyan milliárdos van, aki azóta adott pénzt, hogy Boris Johnson idén májusban bejelentkezett miniszterelnöknek. A Munkáspárt számításai szerint a "cserébe" kapott adócsökkentések (a vállalati, a tőkejövedelem- és az örökösödési adó mérséklése) 100 milliárd fonttal növelték a leggazdagabbak jövedelmét. Ez a magyar GDP-nek megfelelő összeg.

A választási helyzet éleződik

A jelentés akkor látott napvilágot, amikor a december 12-ei előrehozott parlamenti választás előtt előtti kampány érezhetően éleződik: az The Britain Elects tracker poll, amely a közvélemény-kutatási adatokat követi azt mutatja, hogy a toryk bő három héttel a szavazás előtt a szavazatok 39,9 százalékára számíthatnak, míg a Munkáspárt 29 százalékon áll, a Liberális Demokraták pedig 15,4 százalékon állnak. A két éllovas a két héttel ezelőtti kampánystart idején még 16 százalékpontra volt egymástól.

A konzervatívok gazdasági szakpolitikusa, Simon Clarke azzal vágott vissza, hogy a Munkáspárt megakadályozná, hogy a szülők a gyermekekre hagyhassák lakásukat. A terveik szerinte nem a milliárdosokat, hanem a középosztályt terhelnék. Állítása szerint a társadalom felső egy százaléka magasabb adókat fizetett a tory kormányok alatt, mint a Munkáspárt regnálásának idején.

Bombázás számokkal

John McDonnell, a Munkáspárt árnyék pénzügyminisztere kíméletlen számbombázással segített a választóknak elképzelni, mit jelen az egymilliárd fontos összeg. Ha valakinek minden másodpercben adnának egy fontot, akkor 300 évbe tellene, mire fontmilliárdossá válna. A nemzeti minimálbér összeadásával 69 ezer, egy ápoló bérének összegzésével 50 ezer évbe tellene milliárdossá válni. Ennek alapján úgy véli: senki sem érdemel ennyi pénzt, az ilyen nagyságrendű a jövedelmi különbség obszcén.

Úgy tűnik, a brit közvélemény vevő lehet a Munkáspárt véleményére. A YouGov közvélemény-kutató intézet felméréséből kiderült, hogy az emberek több mint háromnegyede úgy véli, emelni kellene a leggazdagabbak adóit. Tízből négyen úgy gondolják, hogy az extra gazdagok megtalálják a módját az adófizetés elkerülésének. A megkérdezettek 35 százaléka szerint be lehet kerülni a milliárdosok klubjába kiemelkedő teljesítménnyel is, 51 százalékuk viszont azt vallja, hogy egymilliárd fontos vagyonnal semmilyen körülmények között senkinek sem kellene rendelkeznie.