Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A legfelső bíróság kedden hozta meg döntését, s ezáltal helyben hagyta a másodfokon született ítéletet. Az Unipol-ügyben 2013-ban Silvio Berlusconit egy év, fivérét, Paolót két év három hónap szabadságvesztésre és kártérítés megfizetésére ítélték.

A vád szerint a Berlusconi család birtokában lévő Il Giornale napilap 2005-ben közölte egy ügyészség által lehallgatott telefonbeszélgetés szövegét annak ellenére, hogy az titkos nyomozati információnak számított. Az újság Piero Fassino, a Baloldali Demokraták (DS) párt akkori főtitkára, Torino jelenlegi polgármestere és Giovanni Consorte, az Unipol bank elnöke közötti lehallgatott telefonbeszélgetés szövegét ismertette a Banca Nazionale del Lavoro (Bnl) felvásárlásáról.

A másodfokú bíróság 2014-ben elévülés miatt eltörölte az ítélet szabadságvesztésre vonatkozó részét, a 80 ezer eurós kártérítést viszont helyben hagyta.

A legfelső bíróság nemrég Berlusconi egy másik ügyében, az úgynevezett Ruby-perben szintén megerősítette az alsóbb fokon hozott ítéletet: a volt kormányfő felmentését az elhíresült "bunga-bunga partikkal" kapcsolatban.