Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Floridának döntő szerepe van az Egyesült Államok következő elnökének megválasztásában, ugyanis nagy népességű szövetségi állam, s 29 úgynevezett elektort ad az ott győztes jelöltnek. A bonyolult választási rendszerben az elnökség elnyeréséhez összesen 270 elektor voksát kell megnyerni. A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint ebben a szövetségi államban is Hillary Clinton vezet, négy százalékkal.

Donald Trump már vasárnap óta Floridában kampányol, hét várost keres fel. Először Naples városában, majd Tampában járt, kedden pedig West Palm Beachben igyekezett meggyőzni fogyatkozó híveit. S bár mindenütt azt hangoztatja, hogy nyerni fog, a Politico című lap értékelése szerint a republikánus elnökjelölt egyetlen esélye Floridában az, ha sokan távol maradnának az urnáktól, ez azonban szinte kizárt. Az előzetes felmérések azt mutatják, hogy az államban 71 százalékos lesz a részvétel, s a korai szavazásokon - amelyek már Floridában is megkezdődtek -, amerikaiak hosszú sorai várakoznak a szavazóhelyiségeknél, ez pedig, elemzők szerint, a demokraták pozícióit erősíti.

Tampában és West Palm Beachben is Trump visszautasította demokrata párti vetélytársa állításait, miszerint szoros kapcsolatok fűzik őt Oroszországhoz és Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz. "Szörnyű rossz dolgokat mondanak Putyinról, aztán pedig tárgyalni akarnak vele? Vajon Putyin miért hajlana erre? Emberek, minket nem okos politikusok irányítanak" - állította Trump.

Hillary Clinton hétfőn még az északkeleti New Hampshire államban volt, ahol ismét megkérdőjelezte Trump alkalmasságát az elnökségre, és ezúttal Trumpnak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni moszuli offenzíva sikerét vitató kijelentéseit ostorozta. "Már azelőtt a vereséget hirdette, hogy a csata elkezdődött volna" - fogalmazott Clinton.