Bejegyzésében az elnök nyugalomra intett. Üzenetéből azonban nem derült ki, hogy az elnök mire célzott: a sajtóban már korábban megjelent információkra, miszerint Peking csapatokat rendelt a hongkongi határhoz, vagy esetlegesen újabb csapatok küldésére.

Egy újabb bejegyzésében Trump hozzáfűzte még: nem érti, miért őt és az Egyesült Államokat okolják "a hongkongi problémákért".

Az elnök egy pennsylvaniai kisvárosban tesz látogatást, és a Twitter-bejegyzést éppen a megérkezésekor tette közzé. Indulása előtt újságíróknak mindössze annyit mondott: "nagyon bonyolult a helyzet" Hongkongban, de reméli, hogy sikerül olyan megoldást találni, amely mindenki, Kína számára is megfelelő. "Remélem, békésen oldódik meg és a a szabadság győz."

A Fehér Ház eddig nem tett közzé állásfoglalást a hongkongi fejleményekről.

Az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy Mike Pompeo külügyminiszter kedden telefonon egyeztetett Jang Ji-csivel, a kínai elnök diplomáciai főtanácsadójával. A minisztérium közleménye szerint a két politikus az amerikai-kínai kapcsolatokat "egy sor kérdésről" beszélt, de nem részletezte a megbeszélés konkrétumait.

A múlt hét pénteken az amerikai külügyminisztérium azzal vádolta meg Pekinget, hogy "bűnöző rezsimként" viselkedik, mert nyilvánosságra hozta annak az amerikai diplomatának a személyes adatait, aki Joshua Wong hongkongi demokráciapárti aktivistával találkozott. "Teljességgel elfogadhatatlan egy amerikai diplomata bármely személyes adatainak nyilvánosságra hozatala, ezt csak egy gonosztevő rezsim teszi" - írta pénteki közleményében Morgan Ortagus külügyi szóvivő.

Kínai rendőrök behatoltak a reptérre

Az ötödik napja folyó tiltakozások miatt helyi idő szerint kedd hajnalban 160 kimenő és 150 beérkező járatot törölt a Hongkongi Nemzetközi Repülőtér, estére a rohamrendőrök behatoltak a reptér területére, ahol összecsaptak a barikádokat emelő tiltakozókkal, de végül tisztázatlan okokból kifolyólag visszavonultak - írta a BBC-re hivatkozva az Index.