"A japán jegybank tisztában van annak fontosságával, hogy a gazdaság a lehető leghamarabb felülkerekedjen a defláción, és fenntartható növekedési pályára lépjen megfelelő árstabilitás mellett" - közölte a jegybank regionális fiókvezetői előtt tartott beszédében Sirakava, aláhúzva, hogy az árszint éves összevetésben jelenleg stagnál, amely mérsékelt előrelépést jelent az elmúlt időszak árcsökkenéséhez képest.

Sirakava közölte, hogy az ország exportteljesítménye és ipari termelése továbbra is csökken, amelynek fő okaként az európai adósságválság és a Kínával szembeni politikai feszültségek okozta tengerentúli keresletmérséklődést nevezte meg. A tőkebefektetések mértéke alacsony, és a gazdasági szereplők várakozásai is "óvatosak" - tette hozzá.

A jegybank kedden közzétett negyedéves értékelésében az ország 9 régiójából 8-ra vonatkozóan lefelé módosította.

A kormány, amely a múlt héten 20,2 ezer milliárd jenes gazdaságélénkítő csomagot jelentett be, korábban többször is újabb erőteljes monetáris lazítóintézkedéseket sürgetett a jegybank részéről, amely a múlt évben több alkalommal növelte eszközvásárlási programjának mértékét.

Abe Sindzó miniszterelnök (képünkön) 2 százalékos inflációs cél meghatározását várja a nemzeti banktól, amelyet sajtóhírek szerint a kabinet és a jegybank közös nyilatkozatban rögzíthet a monetáris tanács jövő hét eleji ülése alkalmával.