A tisztségviselő szavai szerint ezúttal Luhanszk térségében erősödtek fel a támadások, ahol már hónapok óta viszonylag nyugodt volt a helyzet. A megyeközponttól nyugatra, a Hirszke és Liszicsanszk települések közötti úton aknára hajtott egy katonai jármű. A Luhanszk megyei kormányzóság előzetes jelentése szerint a három katona a robbanásban vesztette életét, és két másik sebesült meg.

Liszenko tájékoztatása alapján az Oroszország által támogatott szakadárok gránátvetővel tűz alá vették az ukrán fegyveres erők egy autóját, amely a frontvonalon át zajló feketekereskedelem elleni fellépésben vesz részt. Ebben a támadásban is több katona sérült meg.

A hadműveleti parancsnokság szokásos szerda reggeli közleményében arról adott hírt, hogy az elmúlt 24 órában összesen 47-szer nyitottak tüzet a szakadárok akna- és gránátvetőkkel, valamint nagy kaliberű golyószórókkal az ukrán hadsereg állásaira. A támadások a frontvonal teljes hosszán felerősödtek: Donyeck környékén 29 alkalommal, a déli szakaszon, Mariupol térségében 15-ször, északon, Luhanszknál pedig 3-szor sértették meg a szakadár erők a tűzszünetet.

A helyzet siralmas

Liszenko emlékeztetett arra, hogy a Moszkva, Kijev és az EBESZ képviselőiből álló összekötő csoport minszki értekezletei előtt általában az oroszbarát szakadárok felerősítik támadásaikat, így próbálva jobb tárgyalási pozícióba kerülni. A kontaktcsoport várhatóan szerdán ül össze a fehérorosz fővárosban, csütörtökön pedig a "normandiai négyek", azaz Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország külügyminiszterei tanácskoznak Párizsban.

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter eközben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának genfi ülésén felszólalva ukrán híradások szerint kijelentette: az Ukrajnával szembeni "orosz agresszió" két éve alatt 9 ezren vesztették életüket, 20 ezren szenvedtek sérüléseket, és kétmillió embernek kellett elhagynia otthonát.