Fontos hírt kaptak az angliai magyarok is - ezen múlhat az ottlétük

Megkezdődött kedden annak az engedélyezési rendszernek a próbája, amelyet a brit kormány a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok további tartózkodásának lehetővé tételére dolgozott ki a brit uniós tagság megszűnését (Brexit) követő időszakra.
K. Kiss Gergely, 2018. augusztus 28. kedd, 20:03

A Downing Street keddi ismertetése szerint egyelőre négyezer önként jelentkező nyújthatja be letelepedési folyamodványát. A próbaüzem résztvevőit liverpooli egyetemek külföldi EU-társállamokból érkezett hallgatói, illetve a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) északnyugat-angliai intézményeinek alkalmazottai közül választották ki - idézi az MTI.

Nagy-Britanniában a statisztikai hivatal (ONS) jelenlegi becslései szerint 3,2 millió külföldi EU-állampolgár él.
A rendszerpróba résztvevőit a brit belügyminisztérium szakértői segítik folyamodványuk benyújtásában. Az engedélyezési rendszer a tervek szerint ősszel indul teljeskörűen.

Caroline Nokes, a belügyminisztérium bevándorlási ügyekért felelős államtitkára kijelentette: a kormány "csekély számú" külföldi EU-állampolgárt kért fel arra, hogy vegyenek részt a próbaüzemben, és a tőlük érkező visszajelzések alapján a szakhatóságok elvégzik az esetleg szükségesnek bizonyuló kiigazításokat még a rendszer teljes körű indulása előtt.

Jöhet az átvilágítás

Sajid Javid brit belügyminiszter a nyár elején ismertette részletesen a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok további tartózkodásának lehetővé tételére kidolgozott rendszer működési elveit.

Javid tájékoztatása szerint a brit hatóságok mindössze annyit kérnek, hogy azok, akik a brit EU-tagság megszűnése után is Nagy-Britanniában kívánnak maradni, hitelesen igazolják személyazonosságukat, nyilatkozzanak arról, hogy a múltban született-e ellenük elmarasztaló bírósági ítélet valamely súlyosabb bűncselekmény miatt, és igazolják, hogy életvitelszerűen Nagy-Britanniában élnek.

Az állandó letelepedett státusért folyamodó külföldi uniós polgárok online felületen, akár okostelefonjukra letölthető alkalmazás segítségével is beterjeszthetik majd kérvényüket. Az érintetteknek három évük lesz arra, hogy benyújthassák folyamodványukat.

Nem lesz ingyen

A letelepedett státusért folyamodó felnőtteknek 65 font (valamivel több mint 23 ezer forint) eljárási díjat kell fizetniük. A díj a 16 évnél fiatalabbak esetében 32,50 font lesz.

A brit belügyminisztérium útmutatója szerint kétféle tartózkodási jogviszonyért, letelepedett, illetve előzetes letelepedett státusért lehet folyamodni, attól függően, hogy a kérelmező a brit EU-tagság jövő márciusra várható megszűnése után tervezett átmeneti időszak végéig, 2020. december 31-ig eltöltött-e öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában.

Az útmutató szerint azok is kitölthetik az ötéves tartózkodási időszakot, akik az átmeneti időszak végéig még nem tartózkodnak ennyi ideje Nagy-Britanniában, és utána ők is végleges letelepedett státusért folyamodhatnak.

Dominic Raab Brexit-ügyi miniszter a minap kijelentette: a brit kormány mindenképpen szeretné, ha a Nagy-Britanniában élő és dolgozó külföldi állampolgárok a Brexit után is maradnának, függetlenül attól, hogy születik-e megállapodás London és az EU között a brit kilépés feltételrendszeréről.

Képünk forrása: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK