Alapkamatán várhatóan nem változtat az ECB monetáris tanácsa - derül ki az elemzők előrejelzéseiből -, azonban a júliusi ülés óta átrendeződött a globális helyzet. Akkor a görög események álltak Mario Draghi jegybankelnök sajtótájékoztatójának középpontjában, azóta ez már háttérbe szorult és túl vagyunk egy Kínából kiindult tőzsdei pánikon is. Elemzők szerint Draghi most minden bizonnyal a kínai gazdaság lassulását, az euró erősödését és a nyersanyagárak esését fogja kiemelni beszédében, amelyek mind a nulla közeli infláció felé mutatnak.

Így az ECB inflációs előrejelzése is fókuszban lesz, különösen a 2017-es prognózis. A legutóbbi jóslat júniusban 1,8 százalékos ütemről szólt. Várakozások szerint az ECB vissza fogja vágni a várakozásait - a Capital Economics elemzői szerint erre az évre 0,3 százalékkal, nulla százalékra viszik le a prognózist, míg 2016-2017-re 1,5, illetve 1,8 százalékot fognak jósolni. Amennyiben ennél lejjebb kerül az előrejelzés, akkor az ECB döntéshozói nehezen magyarázhatják meg, miért nem tesznek többet az infláció növeléséért.

Felturbózhatják a programot

Az eurózónában jelenleg az éves infláció 0,2 százalékon, a maginfláció pedig 1 százalékon áll, messze a jegybank 2 százalékos inflációs célja alatt. A deflációtól való félelem volt az az ok, ami miatt az ECB elindította havi 60 milliárd eurós eszközvásárlási programját.

Ha az ECB tartózkodik az új intézkedésektől, akkor értelemszerűen a jövőbeli intézkedésekre vonatkozó utalások lesznek a legfontosabb megjegyzések. Amennyiben Draghitól elhangzik, hogy az inflációs kockázatok lefelé mutatnak és a központi bank hangsúlyozni fogja, hogy ez ellen tenni akar valamit, akkor számítani lehet az ECB mennyiségi lazításának (QE) meghosszabbítására az eredetileg kitűzött 2016 szeptemberi határidőn túl, vagy arra, hogy bővítik a vásárolt értékpapírok körét, amivel a havi 60 milliárd euró fölé turbózhatják programot.

Mi lesz az euróval?

Amikor ez a program komolyabbra fordult, az az euró gyengüléséhez vezetett - jegyzi meg a Wall Street Journal: az 1,31 dollár fölötti szintről tavaly szeptemberben 1,05-ig ment le az euró árfolyama miután márciusban elindult a lazítás. A közelmúltban látott piaci turbulenciák miatt azonban augusztusban 1,16 dollárig erősödött a kurzus. Az euró árfolyamának alakulása egyébként előkerülhet a jegybank döntéshozóinak ülésén, miután az európai deviza erősödése alááshatja az infláció növelésére tett erőfeszítéseket. Márpedig a Kínából kiindult piaci pánik miatt az eurót menedékdevizaként kezdték el vásárolni egyes befektetők.