Fontos ember távozik a Fehér Házból

Távozik a Fehér Ház főcukrásza, a 60 éves Bill Yosses, aki Michelle Obama szövetségese volt az egészséges étkezést népszerűsítő kampányban. A táplálkozásról tanít majd New Yorkban - közölte a cukrász a The New York Timesszal.
MTI, 2014. március 19. szerda, 10:06

Júniusban költözik New Yorkba, ahol a felesége él, és egy olyan alapítványnál fog dolgozni, amely az egészséges táplálkozást népszerűsíti, főzni tanít felnőtteket és gyerekeket.
Yosses a napilapnak elmondta: az elmúlt hét évben az egészségtudatos first lady kérésére a desszertek méretét csökkentette, a vajat pedig gyümölcspürével helyettesítette bennük.

Michelle Obamát igen elszomorította a távozás híre. Yosses nemcsak a legízletesebb édességeket varázsolta az asztalra minden alkalommal, hanem a Fehér Ház kertjének kialakításában is partnere volt - magyarázta az újságnak.

A cukrászmester távozásáért részben a first lady felelős, mivel az ő kampánya miatt kezdte érdekelni, hogyan függ össze az elfogyasztott étel és az egészség.

Laura Bush vette fel a cukrászt 2007-ben, ám Michelle Obama érkezésével változtatott az addigi irányon: a desszerteket és süteményeket leginkább a Fehér Ház kertjéből származó gyümölcsökkel ízesítette, a cukrot nagyrészt mézzel és agávésziruppal helyettesítette.

Nem szeretném bűnösnek kikiáltani a tejszínt, a tojást és a cukrászat többi klasszikus hozzávalóját. A Fehér Ház édességeinek 20 százaléka ma is így készül. Amit azonban az Obama-családnak sütök, az kevésbé édes, az adagok pedig kisebbek - mesélte a cukrász.

HOZZÁSZÓLÁSOK