Németország 2015. január elsején vezette be az egységes minimálbért, melynek szintje óránként 8,50 euró. A jogszabály akként rendelkezik, hogy a minimálbért mindazokra alkalmazni kell, akik az ország területén szolgáltatást nyújtanak. A törvény szerint kiküldetés esetén a vámhatóságot a megfelelő formanyomtatványon értesíteni kell. Amennyiben ez nem történik meg, abban akár akár 500 ezer euró ( körülbelül 150 millió forint) összegű bírság is kiszabható. A szabály érvényesülését ráadásul a német hatóságok éberen ellenőrzik is - olvasható a portálon.

Franciaország tavaly fogadta el az idén július elsején hatályba lépő változásokat, melyek alapján a szállítási szolgáltatások esetén is a hatályos 9,67 euró nagyságú órabért (vagy 1457,52 eurónyi havibért) szükséges minimálbérként megfizetni. A szolgáltatás nyújtójának ezen túlmenően képviselőt is ki kell jelölnie Franciaországban, valamint egy kiterjedt nyilvántartási szabályozást is alkalmazni kell. Jogsértés esetén Franciaországban is a némethez hasonló nagyságrendű bírságra lehet számítani.

Az Európai Bizottság rossz szemmel nézi

Az Európai Bizottság 2016. június 16. napján közleményben jelezte, hogy Németországgal és Franciaországgal szemben kötelezettségszegési eljárást indított. A Bizottság leszögezi, hogy a munkavállalók szociális védelme szempontjából a minimálbérre vonatkozó rendelkezések általános alkalmazását kifejezetten támogatja. Az eljárás alapja jelen esetben az, hogy a kötelező legkisebb bért a nemzetközi közúti fuvarozásra is kiterjesztették, tehát azoknak a kamionosoknak is meg kell kapniuk, akiket külföldi cég foglalkoztat és csak áthaladnak az érintett két országon. A Bizottság álláspontja szerint a nemzetközi szállítási tevékenységnek az egyes tagállamok belső piacával való érintettsége csupán minimális, így az ilyen drasztikus mértékű tagállami beavatkozások a szolgáltatásnyújtás szabadságát akadályozzák az egységes, belső piacon.

A kötelezettségszegési eljárások ellenére, a vitás jogszabályok alkalmazását az érintett tagállamok hatóságai számon fogják kérni. Ezért hazai szolgáltatás nyújtóknak célszerű így az érintett tagállam követségétől vagy a Nemzetgazdasági Minisztériumtól felvilágosítást kérni. Ajánlott ezentúl nemzetközi közúti árufuvarozásban és személyszállításban emelt napidíjat fizetni - hívja fel a figyelmet az Adózóna.hu.