Az elfogadott egyezség értelmében 2017-ben az unió 157,88 milliárd euró erejéig vállalhat pénzügyi kötelezettségeket, és 134,49 milliárd euró lehet a tárgyévi tényleges kifizetések összege.

A tanács által kiadott közleményben hangsúlyozták, hogy a büdzsé tükrözi az EU főbb prioritásait, egyebek mellett a migrációs válság kezelését, illetve a beruházások ösztönzését, amely a várakozások szerint a gazdasági növekedés serkentését és új munkahelyek teremtését is maga után vonja.

A migrációs válság kezelésére és a biztonság megerősítésére 5,91 milliárd eurót különítenek el a költségvetésben, ez 11,3 százalékkal több, mint idén volt. Az EU ezzel az összeggel fogja segíteni a tagállamokat a menedékkérők áthelyezésében, az érkezők befogadására szolgáló központok felállításában, az integrációs programok finanszírozásában és a jogosulatlan kérelmezők visszatoloncolásában. Ugyancsak ebből a keretből finanszírozzák majd a terrorellenes intézkedéseket és a határvédelem megerősítését is.

"A megállapodással a költségvetés a lehetséges legkedvezőbb hatással lehet az európai adófizetőkre és a többi állampolgárra, valamint a vállalatokra, egyúttal tiszteletben tartja a tagállamoknak az államháztartás konszolidációját célzó erőfeszítéseit" - közölte Ivan Lesay szlovák államtitkár, az EU soros elnökségét ellátó Szlovákia képviseletében.

"Elértük a céljainkat. A 2017-es büdzsé fókuszában a prioritásaink állnak, a növekedés serkentése, a munkahelyteremtés és a migrációs válság kezelése. Elégedett vagyok az eredménnyel" - kommentálta a megegyezést Jens Geier, az EP költségvetési bizottságának tagja.

Végeredményben mind a bőkezűbb kiadási keretet indítványozó EP, mind pedig a hangsúlyt a takarékosságra helyező tanács engedett valamennyit, de a parlament többet, így a végül elfogadott összeg a kötelezettségvállalások szintjén magasabb, a tényleges kifizetések terén pedig alacsonyabb az eredeti bizottsági indítványnál.

Az alkut még formálisan is jóvá kell hagyni, erre a tanács részéről várhatóan november 29-én, a parlament részéről pedig december 1-jén kerül majd sor.