Fontos pozíciót kapott Fekete-Győr András

A momentumos politikus édesapja, korábbi OBA-ügyvezető a Betétbiztosítások Európai Fórumának (EFDI) lesz a főtitkára 2018 áprilistól.
K. Kiss Gergely, 2018. április 16. hétfő, 21:44
Fotó: Napi.hu

Nem nyugdíjas állásról van szó. Az EFDI, vagyis European Forum of Deposit Insurer - Betétbiztosítók Európai Fóruma egy brüsszeli jog alapján működő párizsi székhelyű szervezet, amelynek létrejöttét anno azért támogatta az Európai Bizottság, hogy egységesítse a rendkívül heterogén európai betétbiztosítási szabályokat - értékel az Index.hu.

Fekete-Győr András korábban itthon is ezzel foglalkozott,1993-tól volt az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) ügyvezető-helyettese, majd 2010-től első számú vezetője, végül 2018. január 1-én távozni kényszerült.

Az egységes európai betétbiztosítás vitatott terület: Németország ugyanis attól tart ugyanis, hogy a gyengébb államok (elsősorban a déli periféria mediterrán országai) majd német banki forrásokból mentik meg a betéteseiket.

Az EFDI-t immár a brüsszeli intézmények elfogadták Európa egyetlen és legfontosabb betétbiztosítási szövetségének, és a fórum már eredményeket is ért el, például a határon átnyúló kártalanítások kezelésében.

A EFDI mostani közleményében jelezte, hogy számít Fekete-Győr András 35 évnyi pénzügyi tapasztalataira és azt várja, hogy a fórum erősítse a nemzetközi szerepét. A magyar intézmények közül az említett OBA teljes jogú tagja a fórumnak, míg a BEVA, vagyis a Befektető-védelmi Alap társult tag.

Tania Badea-Nirin, az EFDI szóvivője elmondta az Indexnek, hogy Fekete-Győr András megbízatása négy évre szól és a szakember döntően budapesti és brüsszeli bázissal fog dolgozni.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

laci_52, 2018.04.16 22:49

Na most végre megírták, hogy a momentumos Fekete-Győr nem egy hiteles, feddhetetlen múltú, alulról jövő politikus: apja ugyanis igen magas pozícióban van, mondhatnánk azt is, hogy egy oligarcha. Hozzátenném, nagyapja annak idején Heves-megye teljhatalmú kommunista kiskirálya volt. Remélem, innentől sokan másképpen értékelik a Momentumot és csakhamar eltűnik a süllyesztőben.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html