Fordulat jöhet Romániában

Júliusban 4,2 százalék volt Romániában a munkanélküliségi ráta, amely megegyezett az előző hónapban mért adattal - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet az MTI szerint.
Szabó Zsuzsanna, 2018. augusztus 31. péntek, 12:15
Fotó: Reuters

Ugyanakkor abszolút értékben a statisztikai intézet által becsült munkanélküliek száma 386 ezerre emelkedett az előző hónapban közölt 377 ezerhez képest. A tavalyi hetedik hónaphoz mérten azonban abszolút értékben is csökkenést mértek, hiszen tavaly júliusban 453 ezer munkaképes személy volt, akinek nem volt állása és munkát keresett.

A férfiak körében 4,8 százalék volt a munkanélküliségi ráta, a nők körében 1,3 százalékponttal alacsonyabb, 3,5 százalék.

A munkaügyi minisztérium adatai szerint júniusban 4,94 millió személy szerepelt a hatóságok nyilvántartásában alkalmazottként a 19,5 millió lakosú országban, a nyugdíjasok száma enyhén meghaladta az 5 milliót. Az év eleje óta mintegy 90 ezer új munkahely létesült. A román gazdasági média arra számít, hogy ha a második fél évben is folytatódik az új munkahelyek létesítésének üteme, akkor a dolgozók száma ismét meghaladhatja a nyugdíjasok számát, amire 1997 óta nem volt példa Romániában.

A munkanélküliek és a nyugdíjasok száma azt követően nőtt meg Romániában, hogy az 1990-es években a kommunista ipart leépítették, az elbocsátottak egy részének korhatár előtti nyugdíjazást biztosítottak. Az alacsony munkanélküliségi rátához az is hozzájárul, hogy mintegy 3-4 millió román dolgozik külföldön vendégmunkásként.

HOZZÁSZÓLÁSOK